A Police.hu-n közzétett szöveg olvasása közben szinte még meg is sajnáljuk a szegény kisfiút, aki teljesen ártatlanul és véletlenül "szóváltásba keveredett" a villamoson, miközben a legújabb Teréz anyáról szóló könyvet lapozgatta... És persze a leütés is véletlenül, azaz gondatlanságból történt. Már ha ott volt egyáltalán.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 16 éves kaposvári fiú 2018. október 17-én este Budapest II. kerületében a villamoson utazott, ahol szóváltásba keveredett egy másik utassal. Leszálltak a Széna téri villamosmegállóban, majd a 16 éves fiú ököllel megütötte a férfit, aki ennek következtében beverte a fejét egy korlátba, majd azt tompítás nélkül a betonba ütötte.
A fiú ezután felszállt a villamosra, ahol két utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei perceken belül a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd a BRFK Nyomozó Főosztály munkatársai gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A férfit a mentők a helyszínről életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Korábban írtuk: