Erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a kurd oktatási tárca kötött megállapodást.
Hamarosan évente harminc iraki kurd diák tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken – jelentette a kurdisztáni oktatási minisztériumra hivatkozva a helyi sajtó. Aram Mohammed miniszter szerint az ígéretet személyesen Magyarország erbíli konzulja tette, amikor látogatást tett a régióban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a kurd oktatási tárca között kötött megállapodás értelmében a diákok már idén decemberben pályázhatnak a helyekre.
A magyar állam egy iskolát is épít a kurdisztáni régióban, erről nemrég Nikodémusz Daúd Saraf moszuli szír ortodox érsek beszélt az M1-en.
A kormány augusztus végén döntött arról is, hogy csaknem 200 millió forintot ad az iraki jezidi menekültek helyben maradásának és az elmenekültek hazatérésének támogatására a Hungary Helps Program keretében. Az összeg nagy részét a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kapja meg, de 29 millió jut a Babiloni Káld Katolikus Egyház erbílli (azaz iraki kurdisztáni) érsekségének is.
(HVG)