Szerdán napközben döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmenetileg nagyobb területen lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet, ekkor rövid időre a nap is kisüthet. Sokfelé kell számítani ismétlődő esőre, záporesőre, egy-egy zivatar is kialakulhat. Elsősorban a Dunántúlon és az északi megyékben kiadós mennyiség valószínű, ugyanakkor a keleti határvidéken ismét kicsi a csapadék kialakulási esélye – számolt be a várható időjárásról az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.
A Nyugat-Dunántúlon az északias, másutt a déli, délkeleti szél többfelé megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és ott helyenként viharos lökések kísérik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 7 és 13, másutt többnyire 14 és 21 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 4 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet hasonló eloszlásban.
Az eső miatt Borsod-Abaúj, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára a meteorológiai szolgálat.
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében többfelé zivatarok is kialakulhatnak, míg széllökésekre főleg Borsod-Abaúj, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében kell számítani.
(MTI)