Tisztelt Államtitkár Úr!
Örömmel látjuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormánynak is a legfontosabb a gazdaság újraindítása, talpra állítása! Bizonyára ön is tisztában van vele, hogy a legtöbb vállalkozás költségének jelentős részét az üzemanyag-költségek képezik. Ezért is fordulunk önhöz bizalommal, hiszen már bebizonyította 2017-ben, hogy képes hatással lenni az üzemanyagárakra. Akkor a választókerületében sikerült 11 forintos benzin és 5 forintos gázolaj-árcsökkenést elérnie, most várjuk, hogy pénzügyminisztériumi államtitkárként országosan is vesse latba befolyását.
Első lépésként a 2017-es árak is megtennék, hiszen az is 100 forintos literenkénti könnyebbség lenne. Azt már a kormányra bízzuk, hogy kiderítse, miért lehet most ennyivel magasabb az ár, ha a világpiaci kőolaj ára a 2017-es szint közelében van, kik akarnak extra profitra szert tenni a korlátozások feloldása után jelentősen megnövekedő üzemanyag felhasználásból. A négy évvel ezelőtti lépéséhez akkor Orbán Viktor gratulált, higgye el, most egy ország gratulálna, ha azokat az árakat visszahozná!
Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök, a párt országgyűlési képviselőjelöltje
Korábban írtuk: