Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Ukrajna történetében először leplezte le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát, amely kémtevékenységet folytatott az országban – jelentette be pénteken a szolgálat.
Zoom
Részlet az elfogásról készült videóból (forrás: Telegram)
Az ukrán Interfax közlése szerint a leleplezett hálózat feladata az volt, hogy információkat gyűjtsön az ukránul Zakarpatszkajának hívott Kárpátalja régió katonai biztonságáról, valamint sebezhető pontokat keressen a régió szárazföldi és légvédelmében. Emellett feladatuk volt, hogy tanulmányozzák a lakosság politikai nézeteit, viselkedését.
Az SZBU őrizetbe vette a hálózat két magyar ügynökét. A nyomozás szerint a két gyanúsított a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, személyazonosságukat is azonosította a szolgálat.
Egyikük egy 40 éves volt beregszászi járási katona, őt 2024 szeptemberében „aktiválták” ügynökként. Az SZBU szerint ő információgyűjtést követően Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen, a határátlépéshez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelést igényel.
Másikuk egy volt katonanő, akinek feladata a rendelkezésre álló információk szerint feladata a repülők és helikopterek jelenlétének megfigyelése volt a "zakarpatszki" területen.
Az ukrán biztonsági szolgálat a gyanúsítottakat lakóhelyükön vette őrizetbe, a házkutatás során állítólag telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat is lefoglaltak.
Frissítés: Szijjártó szerint ez csak propaganda
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyarországot ért ukrán kémvádakkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva rámutatott, hogy a szomszédos országban a fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború is, és gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát is, amelyről sok esetben az derült ki, hogy semmifajta alapja nincsen.
"Ezért én arra kérek mindenkit, hogy minden ilyen, ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot! És majd ha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősítenem" - jelentette ki.
A videó "nem telegramos" változatban:
2. frissítés: Magyar Péter Orbántól szeretne választ
– Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az Ukrajnából érkező, a magyar nemzetbiztonságot súlyosan érintő hírek kapcsán. A kormánynak nyilván minden információ a rendelkezésére áll – így értékelte Magyar Péter azt, hogy az ukrán hatóságok azt állították, hogy magyar kémeket fogtak az országuk területén.
– Két eset lehetséges. Az első, hogy Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolja az ukránok állításait. A másodikba jobb bele sem gondolni – tette hozzá.
Szijjártó: kiutasítottunk két ukrán kémet
Magyarország kiutasított két ukrán diplomatát – mondta pénteki Facebook-videójában Szijjártó Péter.
A külügyminiszter szerint amióta zajlik a háború, egyre erősebb magyarellenes propaganda zajlik Ukrajnában és a mostani „magyarok ellen indított lejárató akciónak” is az az oka, mint az eddigieknek, vagyis az, hogy a kormány nem akar fegyvereket szállítani Ukrajnába, illetve az, hogy a magyar kormány a béke pártján áll.
A videóban Szijjártó Péter egyetlen szóval sem említi azt a péntek reggeli hírt, miszerint az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Ukrajna történetében először leplezett le egy külföldi ügynökhálózatot: a magyar katonai hírszerzését, amely kémtevékenységet folytatott az országban. Ugyanakkor a szövegkörnyezet alapján egyértelmű, hogy a tárcavezető erre utalhatott.
A magyar külügyminiszter szerint „nem tűrhetik, hogy lejárató kampányt indítsanak a magyarokkal szemben”, ezért, mint mondta,
a mai napon kiutasítottunk két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet. Az erről szóló döntést, jegyzéket Ukrajna budapesti nagykövetének az elmúlt percekben itt a külügyminisztériumban át is adtuk.
3. frissítés: A NATO nem kommentál
A szokásos politikánknak megfelelően nem kommentáljuk a hírszerzéssel kapcsolatos ügyeket
– ezt válaszolta a NATO sajtóosztálya a Telexnek, miután arról kérdeztük a szervezetet, hogyan kommentálják azt, hogy pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte: leleplezett egy magyar katonai kémhálózatnak nevezett szervezetet Nyugat-Ukrajnában, és letartóztatott két ügynököt.
4. frissítés: Kocsis Máté: az SZBU összejátszik a Tiszával
Délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal - írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteki Facebook-bejegyzésében.
A frakcióvezető emlékeztetett: csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, amelyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök - aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt - a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a "Slava Ukraini!" (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta.
Kocsis Máté hozzátette: Ruszin-Szendi Romulusz egy korábbi hangfelvételen "azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok". A frakcióvezető idézte Ruszin-Szendi Romuluszt, aki akkor úgy fogalmazott: hogy ha odakerülnek, "akkor lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk".
Kocsis Máté felidézte: szintén csütörtökön Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke "rátámadt a haderő fejlesztésére, számon kérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt". Megjegyezte: érdekes, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók, és felvetette, "lehet, hogy már az is a művelet része volt".
"Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen. Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette" - írta a Fidesz frakcióvezetője.
Kocsis Máté kiemelte: "a szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben". "Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat" - hangsúlyozta.
5. frissítés: Orbán: lejárató akció, mert a magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról
A magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról. (Persze ezt a "döntést" egy jó ajánlat esetén bármikor átértékelné a kormányunk... – a szerk.) Ez nem tetszik sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen – írja Orbán Viktor a Facebook-oldalán. 
A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül. Magyarország megvédi magát. A szükséges lépéseket megtesszük. Erről a külügyminiszter tájékoztatta a nyilvánosságot - zárta a bejegyzését.
6. frissítés: Két magyar diplomatát kiutasítanak
Két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát - közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken az X-en.
A tárcavezető bejegyzésében tájékoztatott arról is, hogy a külügyminisztériumba kérették Magyarország kijevi nagykövetét, akinek átadták a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket. "Válaszul cselekszünk Magyarország lépésére, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink szerint" - tette hozzá, utalva arra, hogy Magyarország ezt megelőzően pénteken döntött két ukrán diplomata kiutasításáról.
Külügyi szóvivő: Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját
Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját. Nem képesek elviselni, hogy nem engedjük magunkat belenyomni a háborúba és nem képesek elviselni, hogy a magyar emberek dönthetnek Ukrajna EU-tagságáról - reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője pénteken arra a hírre, hogy Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát.
Paczolay Máté az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: "Akármilyen lejárató akciót is indítanak, akárhogy is fenyegetőznek, Magyarország nem szállít fegyvereket, kimaradunk a háborúból és megakadályozzuk, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását".
7. frissítés: Letartóztatták a két állítólagos kémet
Elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását annak a két – feltehetően kárpátaljai magyar nemzetiségű – egykori ukrán katonának, akiket azzal vádolnak, hogy kémtevékenységet folytattak a magyar katonai titkosszolgálatnak. Az ungvári Suspilne cikke szerint mindkét gyanúsítottat hatvannapos letartóztatásba helyezték.
Zoom
(Interfax - 24 - MTI - Magyar Hang - Telex - 444 nyomán)