Kőrösi
Tudósítónk jelenti: ismét felszólalt a téren Kőrősi Imre. A volt MSZMP-s megyei szakszervezeti titkárt, Kozenkay Jenő III/II-s kommunista ügynök párttársát a szervezők nem akarták felengedni a színpadra, Kőrősi azonban verőembereket hozott magával, hogy felszólalhasson.

Kőrősi és Kozenkay egyébként nem kósza pletykák, hanem honlapjukon található önéletrajzuk szerint töltöttek be a Kádár-diktatúrában elnyomó pozíciókat. A "Polgárok és Polgármesterek Szövetsége" elnevezésű álpártjuk legszorosabb szövetségese és propagátora pedig a szintén volt MSZMP-s Lakatos Pál.

Több Kőrösi, kevesebb fiatal

Jónéhány szervező szerint a Kőrösihez hasonló szónokok riasztják el a kezdetben túlnyomó többséget kitevő  fiatalokat a Kossuth térről. Hétfőn este már csak pár ezren jelentek meg a Parlament előtt. K.I. zagyva szónoklatát még idézni is lehetetlen.

Már többször elküldték, de hiába

Minderre azután került sor, hogy a Kossuth téri szervezők kijelentették: volt MSZMP-funkcionáriusok, a diktatúra belügyi tisztjei, munkásőrök és hasonló elemek nem szólalhatnak fel. Kétségtelen, az utóbbi napokban több ízben megakadályozták Kőrösi és Lakatos felszólalásait, vasárnap este pedig a szintén ex-MSZMP-s és SZDSZ Chartás Kerényi Imrét küldték el a színpadtól. Kőrösi, hozott gorilláin kívül hétfő este azt használta ki, hogy a legtöbb főszervező távol volt. A kívülállóknak nem feltétlenül tűnt fel, mi folyik a téren, hiszen a legtöbben azt sem tudják, kicsoda a fejhangon kántáló, üvöltöző, askenázikról is elmélkedő volt MSZMP-s kommunista.

Imre verset faragott - önmagáról: "Kőrösi a mi végzetünk"

Kőrösi moráljáról és szellemi színvonaláról csupán két adalék, megint csak saját honlapjáról. Miközben a "Polgárok és Polgármesterek Szövetsége" nevű "pártja", amely a már említett III/II-esből, egy MSZMP-sből és egy cionistából áll, a Kossuth téri tüntetést legújabb közleményében "Kossuth téri bohózatnak" és ügynökök művének minősíti. A volt állampárti vezetőnek azonban ez sem elég, ezért csodálatos költeményével szórakoztatja olvasóit, melynek egy szakasza így hangzik:

"Kőrösi a mi végzetünk!
Elkolompolja a nyájat,
akkor pedig szegény farkas
báránybőrbe megfulladhat! "

Kétségtelen tény: a 16 napja folyó kormányellenes tiltakozás megzavarásának, szétzüllesztésének kísérlete folyamatban van.

Kuruc.info