Rétvári Bence szerint egész Európára jellemző az antiszemitizmus jelenléte, de kevés kormányra jellemző, hogy olyan határozottan lépjen fel ellene, mint a magyar.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten beszélt erről az Antiszemitizmus és antiszemitizmus-monitoring Magyarországon és a világban című konferencia megnyitóján.
Hangsúlyozta, a kormánynak már hivatalba lépésekor egyértelmű álláspontja volt, hogy "minden szélsőséges megnyilvánulást vissza kell szorítani". "Politikai szempontból nem a korábbi kormányok tehetetlensége", hanem a hatékony fellépés jellemző erre a kormányra - mondta.
Mint fogalmazott, a kormány rendkívül határozottan lép fel, "bármilyen diktatúra áldozatairól legyen is szó". Segíti azokat, akik "túlélték a holokausztot", és törvényalkotása egyértelmű válasz egy társadalmi problémára, amellyel szemben fel kell lépni. A kormány ezt nemcsak nyilatkozatokban tette meg, hanem jogszabályokban is - fűzte hozzá az államtitkár.
(MTI nyomán)