Emberkereskedelem vádjával két embert felfüggesztett, egyet letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék. A vádlottak egy fiatalkorú lányt akartak prostituáltként eladni külföldre - közölte Toma Attila, a törvényszék helyettes szóvivője. Az ítélet nem jogerős.
A tényállás szerint az első- és a másodrendű vádlott és a lány 2011-ben arról állapodtak meg, hogy a lányt százezer forintért megvételre felajánlják a harmadrendű vádlottnak, aki tudomásuk szerint 18 éven felüli lányokat vitt ki prostituáltként dolgozni Svájcba.
Az akkor 32 éves nő, a 24 éves férfi és a 15 éves lány az eladásból származó pénzt el akarta osztani. A "vásárló" megtévesztése érdekében a lánynak egy más névre kiállított, nagykorúságát igazoló anyakönyvi kivonatot is beszereztek. A harmadrendű vádlott 46 ezer forintot fizetett ki a lányért. Ezután derült ki, hogy fiatalkorú, valójában nem akar Svájcban prostituáltként dolgozni, és az eladásról szóló történetet a férfi becsapására találták ki.
A 49 éves férfi ezután visszavitte a lányt a másik két vádlottnak, és visszakövetelte tőlük a pénzt. Ők rendőrt hívtak. A rendőrök végül mindhárom vádlottat elfogták. Az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék az ügyben először 2012 májusában hozott ítéletet, amelyben - a vádirattól eltérően - emberkereskedelem helyett csalás kísérletében és közokirat-hamisítás bűntettében találta bűnösnek az első- és a másodrendű vádlottat.
A nőre hat hónap - végrehajtásában két évre felfüggesztett - börtönt, míg a büntetett előéletű másodrendű vádlottra tíz hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztést szabott ki és két évre eltiltotta a közügyektől, illetve elrendelte a rá korábban kiszabott négy hónapos börtönbüntetés végrehajtását is. A harmadrendű vádlottat felmentették az ellene emberkereskedelem miatt emelt vád alól.
Az ügyészi fellebbezés után az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódott, az hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárást rendelt el.
Toma Attila a hétfői ítéletről szólva elmondta: a megismételt eljárásban a törvényszék bírói tanácsa az elsőrendű vádlottat emberkereskedelem bűntettében és hamis magánokirat felhasználásnak vétségében találta bűnösnek, ezért rá két év - végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki.
A másodrendű vádlottat szintén emberkereskedelem bűntette, hamis magánokirat felhasználásnak vétsége, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt marasztalta el, két év tíz hónap börtönbüntetéssel és három év közügyektől való eltiltással sújtotta. A lányért pénzt kifizető harmadrendű vádlottat emberkereskedelem bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette a bíróság.
Az ítélet ellen a másodrendű vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezést nyújtott be, míg az ügyész, az elsőrendű vádlott és védője, valamint a harmadrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért - tette hozzá Toma Attila.
(MTI)