Alább olvasható A család nevében Facebook-közösség közleménye:
Ahogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény meghatározza, minden tartalmi elemet kifogástalanul megjelöltünk a bejelentésünkben, ettől függetlenül Budapest rendőrfőkapitánya a tavalyi év után idén is a rendezvényünk betiltása mellett döntött. Mérhetetlenül csalódottak vagyunk, mert véleményünk szerint a jelenkori demográfiai adatok fényében nem megtiltani, hanem éppen ellenkezőleg, minden eszközzel támogatni és népszerűsíteni kellene minden olyan kezdeményezést, mely a miénkhez hasonló célokat fogalmaz meg.

A bejelentésünkben is írtuk, hogy a család hagyományos értékeit kívánjuk népszerűsíteni, szórólapozással kívánjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a család a társadalmi élet őssejtje, egy olyan természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. Célunk a család ellen irányuló törekvésekkel szemben egyfajta társadalmi immunitás kibontakoztatása, különös tekintettel a gyermekekre veszélyt jelentő jelenségekkel szemben.

A rendezvényünk napirendje tartalmas beszélgetésekből, szórólapozásból és közös fotózásból áll, ehhez képest a BRFK ötoldalas, korábbi határozatokból összeollózott, jobbára teljesen irreleváns megállapításokat tartalmazó leveléből szereztünk tudomást arról, miszerint a helyszín és az időpont megválasztásából a BRFK álláspontja szerint az következik, hogy a párhuzamosan zajló Szivárvány Misszió Alapítvány felvonulásának megzavarása, ellehetetlenítése a célunk.
A több pontjában is súlyos előítéletektől terhelt határozatot jogsértőnek, így értelemszerűen elfogadhatatlannak találjuk, megítélésünk szerint Budapest rendőrfőkapitánya ilyenre nem ragadtathatja magát. Ezenfelül ha a határozatban említett felvonulás célja valóban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek vélt hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése, akkor némi ellentmondást vélünk felfedezni a megfogalmazott célok és Budapest rendőrfőkapitányának a heteroszexuálisokkal szembeni jelen diszkriminatív döntése között.
Rendületlenül és továbbra is keresztény alapelveken folytatjuk tovább munkánkat, egy pillanatra sem feledve, hogy bizony nem nagyobb a szolga az uránál, és ha Őt üldözték, akkor minket is üldözni fognak. A határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be, a remélt kedvező döntés esetén pedig rendezvényünket az eredetileg tervezettek szerint, a törvények maradéktalan betartásával megtartjuk.
Íme a határozat, melyben halálos komolysággal "leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek"-ről értekezik a rendőrség (mint ahogy sajnos a fenti Fb-csoport is, holott egyszerűen csak ferde hajlamúakról, aberrált magamutogatókról van szó, sosem szabad átvenni az ellenség saját magára nézve kedvező - vagy legalábbis annak szánt - terminológiáját):
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Kuruc.info)