A nyomozás adatai szerint 2013 nyarán 40 millió forint kenőpénzt kért az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezetője, Gellért Imre azért, hogy a moszkvai magyar nagykövetség akkori agrárattaséja, Kiss Szilárd érdekeltségébe tartozó Winexport Kft. mintegy 600 millió forintos tartozását 100 millió forintért értékesítse Kiss barátja, Sziky Gyula cégének. A Privát Kopó értesülése szerint a vesztegetéssel gyanúsított Gellért előzetes letartóztatását február közepén megszüntették - tudósít a Privát Kopó.

Gellért Imre, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezetője
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúja szerint egy - Kiss Szilárd Miklós közvetett érdekeltségébe tartozó - martfűi székhelyű cég (Winexport Kft.) 2010 decemberében 500 millió forint hitelt vett fel az azóta felszámolás alá került soltvadkerti takarékszövetkezettől. A kölcsönt - amit egyébként nem törlesztettek - a felhalmozott kamatokkal (mintegy 100 millió forint) együtt 2012 júliusában engedményezték az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet részére. Kiss Szilárd Miklós 2013 nyarán felkérte ismerősét, Sziky Gyulát, hogy segítsen neki a cégét terhelő követelés áron aluli megszerzésében, megvételében. A felkérés alapján a 48 éves gyanúsított tárgyalásokat folytatott az érintett takarékszövetkezet önálló intézkedésre jogosult vezetőjével, Gellért Imrével, amelynek eredményeképpen a Sziky Gyula érdekeltségébe tartozó Ingatlan Pro Kft. a valós érték nem egészen 20 százalékáért vásárolta meg a követelést. Sziky Gyula a gyanú szerint közreműködésért cserébe anyagi előnyt - 40 millió forintot - ígért a hitelintézet ügyvezetőjének, Gellért Imrének, amit az 58 éves férfi elfogadott. A büntetőeljárás adatai szerint a tartozás megvásárlásához szükséges, valamint a Gellért Imre részére felajánlott összeget is Kiss Szilárd Miklós biztosította. A gyanúsítottakat az illetékes bíróság január közepén 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
A Privát Kopó információja szerint Gellért Imre fogva tartását - amelynek határideje február közepén lejárt - nem hosszabbították meg, a volt takarékszövetkezeti vezető már orgoványi otthonában várja sorsa jobbra fordulását.
(Privát Kopó)
Kapcsolódó: