A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új "ideiglenes" befogadóállomások. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
A rendelet rögzíti, hogy a kormány "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé" nyilvánítja a Martonfa, valamint a Sormás közigazgatási területén fekvő ingatlanokon megvalósuló, új ideiglenes befogadóállomások építésére irányuló beruházásokkal összefüggő - a rendelet mellékletében meghatározott - közigazgatási hatósági ügyeket.
Zoom
Üdvözlet Debrecenből Martonfára és Sormásra
Ennek nyomán az érintett beruházásokkal összefüggésben nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, lefolytatni a településképi véleményezési eljárást, továbbá településképi bejelentési eljárásra sincs szükség.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán a kormányülés után jelentette be, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet. A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadóállomások áthelyezésére is költenek - részletezte.
(MTI nyomán)
Frissítés: Martonfa helyett a felcsúti Pancho Arénában hozzanak létre "menekült"tábort!
A mai napon a Martonfai Polgármesteri Hivatal nagytermében tartott "nemzeti konzultáció" keretében a falu lakossága egyöntetűen kinyilvánította véleményét arról a kormányrendeletről, amely többek között Martonfát jelöli ki ideiglenes menekülttábor létesítésére.
A lakosság egyhangú szavazatával támogatta a polgármester és a Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezését, mely szerint a tervezett menekülttábor a felcsúti Pancho Arénában valósuljon meg. Meggyőződésünk szerint azért is lenne jó megoldás ez a változat, hiszen a stadion építése már eleve "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jellegű beruházássá" lett nyilvánítva és Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője mint helyi polgármester biztos nem tiltakozik a beruházás ellen - fogalmazott Szőcs Norbert Baranya megyei közgyűlési képviselő és Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője. Ugyanakkor azt is követelték a martonfaiak, hogy a kormányzat a magyar családokat támogassa a migránsok helyett.
A képviselők megdöbbentőnek tartják azt a tényt is, hogy a Baranyai Megyei Közgyűlés fideszes elnöke sem tudott a kormány szándékairól, legalábbis megkeresésükre ezt válaszolta.
A Jobbik támogatja a falu lakosságát minden olyan eszköz alkalmazásában, amellyel meg kívánják akadályozni a "menekült"tábor létesítését.
(Kuruc.info)
2. frissítés: Határőrséget követeltünk, nem befogadóállomásokat! - Sormáson is forr a hangulat
A dél-zalai településen a pénteki bejelentés óta, miszerint a kormány ideiglenes befogadóállomást tervez nyitni Sormáson, jelentős lakossági tiltakozás alakult ki - jelentette ki Gábris Jácint a Jobbik önkormányzati képviselője a falu határában tartott sajtótájékoztatójában.
Zoom
Életkép a vámosszabadi sátortáborból
- A hír hallatán internetes közösségi oldalak azonnal megteltek találgatásokkal, forrnak a telefonvonalaink - tette hozzá Gábris Jácint. - Erős ellenállás látszik kibontakozni, teljesen jogosan. Nem elég, hogy a kanizsai javító-nevelő intézet kapcsán komoly tiltakozás volt, most "menekülteket" fogadna egy állomás. Felháborítónak tartjuk azt az eljárás módot, hogy a lakosság véleménye és tudta nélkül gyakorlatilag a fejek felett döntve akar a kormány egy ilyen létesítményt idetelepíteni. A meghatározott helyrajzi szám alapján várhatóan az ipari park egyik szegletében létesítené a kormány a tábort.
A jobbikos képviselő kijelentette: féltik a közeli Nagykanizsa rendjét és biztonságát, ha a helyzet nem változik, demonstrációra is hajlandóak lesznek. Ugyanakkor kíváncsiak arra, hogy Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő milyen választ ad a kialakult helyzetre.
- Az elmúlt hetekben a menekülttáborokból, befogadóállomásokból zavargásokról és bűncselekményekről érkezett hír - vette át a szót Berta Krisztián, a Jobbik Nagykanizsai Alapszervezetének alelnöke. - Tavasszal rengeteg aláírást gyűjtöttünk annak érdekében, hogy a kormány kezelje határozottabban a hazánkat sújtó menekültáradatot. Önálló határőrséget követeltünk, nem pedig befogadóállomásokat. A település számíthat a Jobbikra, hiszen minden törvényes eszközzel megakadályoznánk a tábor megnyitását.
(Zaol nyomán)
Kapcsolódó: