Újabb tüntetés volt a Keletinél. Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy olyanok demonstráltak, akiknek rokonai, ismerősei vannak a Bicskén megállított vonaton.
A rendőrök elvezettek egy férfit, aki a migránsokat hergelte.
Eközben bent a pályaudvar napok óta nem volt olyan nyugodt a helyzet, mint most. A belföldi vonatok járnak.
A rendőrség azt közölte, hogy a Keleti pályaudvaron jelentős létszámban fenntartott rendőri erőt mérsékelték, hiszen megszűnt a rendőri jelenlét indoka - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön azt követően, hogy MÁV bejelentette: a vasúti közlekedés biztonsága érdekében további intézkedésig nem közlekedteti a Budapestről Nyugat-Európába tartó közvetlen járatait.
Az ORFK közleménye szerint a rendőrség továbbra is jelen van a pályaudvaron, és biztosítja a vasúti forgalom zavartalanságát. Ugyancsak fenntartja a közrendet és a közbiztonságot a rendőrség a pályaudvar tranzitzónájában és annak környékén.
A rendőri létszám csökkentését követően a pályaudvar utascsarnokában mintegy 20 percen át tartó tömegjelenet során a rendőrség kényszerítő eszközt nem alkalmazott, személyi szabadságot korlátozó intézkedésre nem került sor, személyi sérülés nem történt - tartalmazza a közlemény.
A rendőrség emlékeztetett: a korábbiaknál jelentősebb létszámban kíséri és ellenőrzi a belföldi személyszállító szerelvényeket.
A szerelvényeken tartózkodó illegális bevándorlókkal szemben alkalmazza a schengeni határellenőrzési kódex előírásait, vizsgálja magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét - tették hozzá.
A közleményt a témában kiadott korábbi közleményekhez hasonlóan angolul is közzétették.
(MTI)