Tavasz óta egyre-másra alakulnak a jobboldalon önvédelmi jellegű csoportok. Az utóbbi napokban egyre több hír kering arról, hogy Magyar Gárda néven bont zászlót egy hazafias szervezet. Egyesek szerint a Nemzetőrség előkészítése indult meg, mások a Jobbik magánhadseregéről beszélnek, a baloldalon pedig az újfasizmus rémképét festegetik a falra. Szerkesztőségünk megkereste Vona Gábort, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnökét, hogy utánajárjon, mi is az igazság valójában.

- A Jobbik Bethlen Gáborról elnevezett programjában szükségesnek tartja a Nemzetőrség felállítását. Az Ön által életre hívott Magyar Gárda efelé tett lépés?

- Egyértelműen. A Magyar Gárda alapító nyilatkozatában feketén-fehéren benne szerepel, hogy a célunk a Nemzetőrség leendő bázisának megteremtése. Addig is békeidőben katasztrófa- és polgárvédelmi, valamint kulturális feladatokat látunk el, háborús helyzetben pedig készek vagyunk a haza védelmére kelni.

- Háborús helyzetben!? Lemaradtam valamiről?

- A huszadik század elejét boldog békeidőnek hívja a történelem, azért, mert akkoriban Európában nem zajlott fegyveres konfliktus. Na de, ne felejtsük el, hogy miközben a párizsi és bécsi szalonokban fülledt táncesteket szerveztek, addig a világban számtalan háború folyt, nemsokára pedig kitört az első világháború. Ma ugyan Európa békés, de a világ szintúgy tele van nyílt és rejtett konfliktussal, háborúval. Bármikor borulhat a jelenlegi status quo. Egy ilyen helyzetben pedig ki fogja megvédeni az országot, a lakosságot? Kóka a helikopteréről?

- Rendben, beszéljünk inkább a békeidőről!

- A tennivalókkal itt is tele a padlás. A felsértett természet miatt egyre gyakoribbá váltak a katasztrófák. Sok helyen nincs működő polgárőrség. A rendőrséget most inkább ne is említsük. A hadisírok gondozását alig végzi valaki. A magyar katonai hagyományok, tradíciók ápolására ugyan nagyon sok jó kezdeményezés van, de ezek egymástól elszigetelten működnek. Ami pedig a legsúlyosabb probléma, és ez a Magyar Gárda fő életre hívó oka, hogy a fiatal generációk elkallódnak. Egy lebutított világban csavarognak. Tudatosan vagy tudattalanul, de keresik az ideálokat, a gyökereket, de csak nagyon keveseknek sikerül kitörni az SZDSZ által körberajzolt szellemi, lelki lágerből. A Magyar Gárda őket akarja megmenteni a jövőnek.

- Ezek szerint egy ifjúsági szervezetről van szó?

- Egyáltalán nem. A 18 év alattiak kadétok lehetnek majd, a 18 év felettiek pedig a Gárda tagjai, tehát számítunk az idősebbekre is. A cél az, hogy a fiatalságot felkészítsük az előtte álló feladatra. Ehhez szükség van mindenkire. Arra is, aki felkészül, arra is, aki felkészít, meg arra is, aki segíti ezt a folyamatot.

- Mégis mire?

- Meg kell menteni a magyarságot. Fizikai, lelki és szellemi értelemben is elérkeztünk arra a határra, amely ki kell, hogy kényszerítse a negyvenévnyi kommunizmus és a 17 évnyi dagonyázás ellenreakcióját. Ez nem fog menni elszigetelt magánakciókkal, csak egy széles egybekapaszkodás által. Azoknak kell összefogniuk a Magyar Gárdában - pártok és határok felett - akikben még van életösztön. És aki belép a Gárdába, erős lesz, mert attól a pillanattól kezdve már nincs többé egyedül. Mindenhol testvérekre lel. Legalábbis ez a cél, amelyet el kell érjünk.

- Nem furcsa, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnökeként pártok felettiségről beszél?

- A Jobbik a Magyar Gárda édesapja. Akarta, hogy megszülessen, jelen volt a kihordásnál, a világra jötténél, óvni, védeni és ápolni fogja a jövőben is, de csak addig, amíg a gyermek nem lesz kellően erős ahhoz, hogy önálló lábra álljon. A Magyar Gárdát egyébiránt nem nekünk kellett volna megalapítanunk, hanem a magyar kormánynak. Hogy miért nem tette meg, szerintem senkinek sem kell magyarázni.

- De hát mégis Ön a Gárda vezetője.

- Ez pontosításra szorul. Én a Magyar Gárda Egyesület elnöke vagyok, amely a működés jogi kereteit adja meg, de magának a Gárdának saját országos és helyi vezetősége lesz. Azok, akik erre a legrátermettebbek. Az elmúlt két hét alatt több száz jelentkező adta le felvételi kérelmét, és senkitől sem kérdezzük, melyik párttal szimpatizál.

- A Magyar Gárda honlapján az áll, hogy augusztus 25-én lesz az első avatás. Mit értsünk ez alatt?

- Ezen a napon 56 ember fog esküt tenni a Gárda céljai mellett a budai Várban. A haza és a nemzet szolgálatára. Az ünnepségen Für Lajos, volt honvédelmi miniszter fogja átadni az 56 alapítónak a megbízásukról szóló oklevelet, valamint vendégül látjuk a Nyírségben már korábban megalakult Nemzeti Őrsereg egy szakaszát.

- És utána?

- Utána igyekszünk a szervezettségünket az egész országra kiterjeszteni, hogy a fent említett feladatokat hatékonyan és széles körben tudjuk elvégezni.

- A média baloldali része várhatóan nem fog majd fukarkodni a minősítésekben. Fasiszta, náci, szélsőjobboldali, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Felkészültek lelkileg erre a nyomásra?

- Sok mindennel szeretnénk foglalkozni, de a baloldali médiával és a médiával úgy általában nem. Tenni fogjuk a dolgunkat, és ennyi. Hogy egyes tévéműsorokban ez miként jelenik meg? Őszintén, számít még bármit is, hogy mondjuk a Heti hetes teljesen lejáratódott, bérszónok résztvevői mit mondanak? Szánalmasak.

- A Magyar Gárda jelszavai a hit, az erő és az akarat. Mire vonatkozik a három szó?

- Hit a magyarságban, erő a magyarságból és akarat a magyarságért.

(Barikád)