Meg kell fontolni, hogy a "menekültek" befogadásától elzárkózó uniós tagállamoknak járó uniós támogatás egy részét inkább a menekültügy finanszírozására fordítsák - vette fel kedden a legnagyobb német kormánypárt, a konzervatív CDU egyik alelnöke.
Zoom
Julia Klöckner, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének vezetője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, "csalódást keltő", hogy az Európai Unió sok ország felfogása szerint csupán olyan közösség, amelyet a "pénzosztó alapokból" kivehető nyereség tart össze, és hátat lehet fordítani neki, amikor a közös értékekről van szó.
Ezért végig kell gondolni, hogy miként lehet átcsoportosítani az uniós költségvetés forrásainak egy részét a menekültválságból fakadó feladatok finanszírozására olyan országoktól, amelyek nem fogadnak be "menekülteket" - mondta a CDU-s politikus.
Német sajtójelentések szerint hasonló gondolatokat fogalmazott meg Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács - Eurócsoport - elnöke is hétfőn Hágában, egy pódiumbeszélgetésen.
Zoom
A baloldali politikus úgy vélte, "az uniós támogatásért ellenszolgáltatás is elvárható", és ha ez elmarad, talán érdemes a támogatási alapokból "például Lengyelországba, Csehországba és Magyarországra" áramló pénz egy részét a Törökországban élő menekültek ellátására fordítani.
(MTI)