A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki cselekményét Pápán, az Erzsébet ligetben követte el 2016. április 22-én 7 óra 50 perc és 8 óra 30 perc közötti időben.
A férfi körülbelül 28-30 év körüli, 170-175 centiméter magas, kissé kövérkés, pocakos, két első metszőfoga szabálytalan, ferde állású. Feje kerek, világosbarna haja elől jól láthatóan kopaszodó kétoldalt a halántékok irányába. A bűncselekmény elkövetésekor szürke színű hosszúnadrágot, valamint szürkés színű kabátot, fekete bakancsot és fekete hátizsákot viselt.
Zoom
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét is kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 88/428-022-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.