2019. szeptember 20., péntek, Friderika napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
19:42 Gázrobbanás történt a Kőbányai úti piacon19:18 Most meg az a baj, hogy túlságosan élethűen ábrázolják a kampósorrúakat a belgiumi jelnyelvben18:45 Hát persze hogy csak a magyar lehet rasszista: zárt kapus lesz az azeriek elleni Eb-selejtező - húszmilliós buntetés is játszik18:19 Ez egyre betegebb: gigantikus porfelhővel küzdene a klímaholokamu ellen egy nemzetközi kutatócsoport17:56 Jó sok ökörre van szüksége a Kubai Kommunista Pártnak17:23 A Mi Hazánk rendbetenné a MÁV-ot, és duplájára emelné a kalauzverő cigányok büntetését16:44 Üzemanyag-áremeléssel szállnak fel Merkelék a klímarollerre16:19 A detoxba tartó úton rugdosott egy beteget a miskolci kórház egyik beteghordója, de kirúgták15:55 Kirabolták az egyik leghíresebb és legfényűzőbb franciaországi kastélyt15:35 A csárdás és a verbunk is bekerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe14:54 Jórészt adóforintjainkból felépített francia csigazabáltató üzem átadásán büszkélkedtek a szabolcsi Fidesz-prominensek14:23 Történelmi tartozást egyenlítettek ki a sógorok: állampolgárságot kaphatnak a "nácizmus által elüldözött" zsidók13:39 Egy fekete állat akart besurranni egy házba Észak-Franciaországban13:05 A Huawei bemutatta az első Google-mentes okostelefonját12:28 Nem a megfelelő unokából csinált milliomost egy újbudai nagymama
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország, Publicisztika :: :: Hozzászólások

"A hazát vallásos szeretettel kell szeretni" - 90 éve halt meg Prohászka Ottokár

Reklám

90 évvel ezelőtt, 1927. április másodikán, kora délután hunyt el Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Egy nappal korábban Budapesten, a zsúfolásig megtelt Egyetemi templomban tartott nagyböjti prédikációt, beszéd közben érte az agyvérzés. Halála másnapján minden napilap címoldalon közölte a tragikus hírt, a terjedelmes nekrológok szinte kivétel nélkül fejet hajtottak az elhunyt erkölcsi nagysága, kivételes jelleme előtt.

Prohászka Ottokár halálának kilencvenedik évfordulója nem érintette meg a hazai napilapok szerkesztőit. Sem a kormánypárti, sem az ellenzéki médiumok nem emlékeztek meg arról a férfiúról, aki egy korabeli méltató szavai szerint egy egész szerzetesrend munkáját végezte el. Prohászka volt az, aki sok-sok évvel az első világháború előtt az erkölcsi posvánnyá züllött országban fellépett a hitetlenség, a nemzetietlenség, a szociális igazságtalanság ellen. Nagy hatású szónok volt, ez igaz, de ennél jóval több is. Többször is elmondta és leírta, hogy a szó helyes tettek nélkül kevés. Ellenfele volt a liberális politikának, amely hideg, élettelen jelszavakkal és ezekből fakadó cselekedetekkel nemcsak a hitet, erkölcsi rendet, a nemzeti öntudatot ásta alá, hanem a magyar nép tömegeit is nyomorba taszította. Prohászka azonban nemcsak szónokolt, hanem programot is adott. A kereszténység hazai reneszánsza az ő nevéhez fűződik. A keresztényszociális mozgalom egyik apostolaként valódi munkásvédelmet hirdetett, földosztást sürgetett. Olyan kereszténységről beszélt, amely a hétköznapok valóságát is alakítja, szembeszegül a társadalmi igazságtalanságokkal, harcot hirdet a gyűlölet eluralkodásával és hirdetőivel szemben. Néhány év alatt az esztergomi szeminárium tanára országos hírnévre tett szert. Amikor a pápa 1905 végén székesfehérvári püspöknek nevezte ki az akkor már egyetemi tanárként működő fiatal Prohászkát, neve már valóságos védjegy volt. A remény védjegye.
Prohászka valóban apostol volt. Nem csak abban az értelemben, hogy az erkölcsi, hitbeli és nemzeti megújulást hirdette szavaival és tetteivel. Prohászka folyamatosan járta az országot. Nemcsak az idegen szellemiséggel fertőzött Budapest volt működésének terepe, számos városban tartott előadásokat, nagyböjti vagy adventi konferenciabeszédeket. Egy-egy beszédére mindig tömegesen tódultak az emberek, egyszerű munkások és egyetemi tanárok, hívők és hitetlenek egyaránt. Nem véletlen, hogy sok rosszakarója, számos ellenfele volt.

Szobrát a zsidók ledöntötték (bővebben a kapcsolódók között)
Prohászka már nagyon fiatalon közéleti szerepet is vállalt. Esztergomi éveiben született, pazar stílusú publicisztikáiban egyként ostorozta az osztályharcos gyűlöletet hirdető szociáldemokráciát és a kapitalizmus embertelen jelenségeit. Fiatalon szembesült a zsidókérdés égető problémájával, s az idő sajnos őt igazolta. 1918-1919 zűrzavaros időszakában a magyarság számára már ő volt a tájékozódási pont. Nem véletlen, hogy a kommunista diktatúra után a protestáns Horthy Miklós őt, a katolikus püspököt szerette volna látni a kormányfői székben. Prohászka azonban nem állt kötélnek, hiszen nem volt politikus. Igaz, 1920 és 1922 között a nemzetgyűlés tagja volt, néhány hónapig a kormánypárt elnöki tisztét is betöltötte, de amikor látta föltámadni a pártoskodás szellemét, amikor szembesült a kicsinyes érdekek eluralkodásával, elhagyta a politika terepét. Korán felismerte, hogy a Horthy-korszak úgynevezett keresztény kurzusa a keresztény eszmények megcsúfolása. Ahogy megfogalmazta: keresztény kurzus volt keresztények nélkül. A bethleni konszolidációt nem támogatta, nem támogathatta, mert a régi-új rezsim a szociális reformokból szinte semmit sem valósított meg. Kiábrándult volt tehát Prohászka? Erre nem lehet biztos választ adni. Mély hite minden csalódáson felülemelte, olyan távlatból nézte a kereszténység és hazája sorsát és jövőjét, ahová a szűk látókörű politikusok fel nem érhettek.
Amikor meghalt, a nagy liberális publicista, sokszor politikai ellenfele, Rákosi Jenő így fogalmazott hosszú nekrológjában:
Igazában ez volt az ő földi hivatása: a misszió, az Ige hirdetése, a hívek lelki gondja, a katolikus egyház dicsősége, és hazája boldogsága. És ha nekünk, korlátolt látókörünknél fogva, megfoghatatlan is, miért kellett őt ily hirtelen váratlan elveszítenünk: ne gyászunktól, ne fájdalmunktól kérjünk bánkódásunkban tanácsot, hanem keressünk világosságot és vigasztalást az ő életében, az ő könyveiben, az ő tanításaiban és az ő áldott emlékében.
Hősi halált halt mint az Isten katonája. Borítsuk holttestére szeretetünk, hálánk és megbékéltető hitünk háromszínű szemfödelét.
Mai liberálisaink másként vélekednek. Mai liberálisaink Prohászka nevét gyűlölettel említik, még a nevét is szeretnék kitörölni a kollektív emlékezetből.
A napokban a Soros-egyetem, a CEU jövőjéről szóltak a hírek. Ennek az egyetemnek egyik oktatója, a liberális Kovács M. Mária, néhány évvel ezelőtt furcsa dolgokat mondott Prohászkáról. Akkoriban merült fel az ötlet, hogy Budapesten szobrot kellene állítani a püspöknek. Persze azonnal beindult a zsidó gyűlöletkampány, s ennek keretében az említett zsidó hölgy is megszólalt. Néhány mondat a nyilatkozatából:
Adolf Hitler életművét mégsem a német gazdasági eredmények alapján ítélik meg. Prohászka személye is túlmegy azon a szinten, hogy menthető legyen. Nem egy konszenzusos személyiség a társadalomban és valószínűleg nem is lesz az. Prohászka ugyanis olyan katolikus püspök volt, aki korának jelentős ideológusa, bevallottan antiszemita is volt. (…)
Püspökként megáldotta az utcán grasszáló zsidóverő különítményeket, főpapként legitimálta azt az erőszakot, ami elvezetett a zsidóüldözéshez. (…)
Már a nyilatkozat kezdete is figyelemreméltó, hiszen Prohászka kapcsán Hitler jutott eszébe a héber hölgynek, aki szerint Prohászka személye nem menthető. Hogy miért nem?
Mert például bevallottan antiszemita volt. Mondja Kovács M. Ezt az állítását illett volna valami idézettel is alátámasztani, de egy sorosegyetemes, választottnépbeli oktatónak ilyesmire nincs szüksége. Én tehát most idemásolom, mit mondott Prohászka a maga antiszemitizmusáról 1918. július 31-én, a főrendiház ülésén elhangzott beszédében:
Én nem vagyok antiszemita. Egy-két cikk miatt rámfogták – bocsánatot kérek, hogy erre is reflektálok -, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok antiszemita, amint nem vagyok antigermán, nem vagyok antigall, nem vagyok antiangol. De én nem akarom az én magyar népemet feláldozni más hatalmas fajtának és annak erőszakban, vagy pedig intelligenciában túltengő erejének. (Élénk helyeslés és taps.) Elmondhatom, hogy jó barátaim között sok zsidó van. Fehérvárott zsidó doktorokat tisztelek. Egyike legjobb lelki fiaimnak és barátaimnak egy kikeresztelkedett zsidó. Minden derék zsidót szívből tisztelek és szeretek. De vigyáznunk kell nekünk, nehogy az antiszemitizmus vádjától félve behunyjuk szemünket nemzeti veszedelmek elől. (Igaz! Úgy van!)
Látjuk, Prohászka nem vallotta magát antiszemitának. Kovács M. Mária tehát hazudott, rágalmazott.
Azt is mondta a zsidó hölgy, hogy Prohászka megáldotta a zsidóverő különítményeket, s legitimálta az erőszakot. Hogy hol, mikor áldotta meg az állítólagos különítményeket, azt nem árulta el Kovács M.
Nézzük meg tehát, mire intette híveit a kommün bukása után, 1919. augusztus 17-én kiadott első pásztorlevelében a fehérvári püspök:
Ennek a bolsevizmust legyőző magyar nemzeti iránynak mindenképpen tartózkodnia kell erőszaktól, durvaságtól s elnyomástól. Mi zsiványokat s haramiákat nem utánozhatunk, azok példáját nem követhetjük. Az igazságszolgáltatásnak természetesen nem vágjuk útját, vegye el mindenki, amit megérdemelt; de ismétlem, igazságot s nem népdühöt akarunk! Mi szemet szemért, fogat fogért nem követelünk; mi kínzókamrákat föl nem állítunk senki kedvéért s akasztófát akasztófáért bolsevista stílusban nem plántálunk. Ne emlegesse föl nekünk senki, hogy mit csinált Pogány-Pollák, Szamuelli (nem gépelési hiba, ő mindig így írta ennek a hóhérnak a nevét - B. D. megj.), meg a többi alávaló, kényszerzubbonyba való őrült; ilyen példák után már csak nem igazodik senki! Nekünk zsidó Lenin-fiúk helyett nem kellenek katholikus Lenin-fiúk, hanem nekünk elszánt, jellemes, keresztény magyar társadalom kell, mely az ilyen elfajulást lehetetlenné teszi, s az ilyen fajta embert örökre száműzi kebeléből.
Nehéz nem érteni ezeket a mondatokat. Kovács M. Mária tehát hazudott, rágalmazott. Prohászka az erőszak ellen beszélt, mindenféle erőszak ellen. Ezt tagadni, ellenkezőjét állítani tisztességtelen, erkölcstelen.
Vajon honnan merítette rágalmazó megjegyzését Kovács M. Mária? Amikor néhány évvel ezelőtt a Moszkvában megjelent Vörös Újság 1920-as számait lapozgattam, az egyik, Magyarországról szóló szövegben megakadt a szemem Prohászka nevén. A cikk a püspököt „csuhás demagóg”-ként említi, aki „másfél év óta vértajtékos szájjal helyeselt a tiszti banditák, hóhérok, Horthyak, ébredők, akasztófás, Horthybunkós kínzó-gyilkoló uraknak” (Vörös Újság 1920. december 31., 3. o.). Vicces, hogy az emigráns kommunisták lapja szelídebben fogalmazott („helyeselt”), mint a kései szellemi utód, Kovács M. Mária („megáldotta”). S ha már idéztem a Vörös Újságot, idéznem kell Kun Bélát is, akinek címlapos írásában (A bakui Vörösparancsnokképző-tanfolyamnak) ezt olvassuk a hazai szociáldemokrata „árulókról”:
Jegyezzétek meg neveiket, tudjátok meg, hogy Kunfinak, Böhmnek, Garaminak, Buchingernek és Vanczáknak hívják az árulókat, akik részben hozzásegítették az uralomhoz a magyar munkások és parasztok hóhérait: Horthyt és tiszti bandáit, részben segítik fenntartani uralmukat. Ezek kipusztítása, fizikai kiirtása nem kisebb kötelesség, mint Horthyéknak akasztófára juttatása.
Nem Prohászka hirdetett erőszakot, hanem a zsidó Kun Béla. És társai. Milyen kár, hogy a fenti kiirtásos idézettel nem bíbelődött soha Kovács M. Mária.
Ennyit a sorosegyetemes hölgy tudósi kvalitásairól, Prohászka-ismeretéről és omladékos erkölcséről.

Prohászka egyik kései beszédében azt mondta: „A hazát vallásos szeretettel kell szeretni.” Érdemes ezeket a szavakat megjegyezni egy olyan korban, amely már csak renyhe kozmopolitizmust és idegenimádatot, vak devianciaimádatot ("melegbüszkeség" & co.) és tradícióundort ismer. Hogy ezt a vallásos szeretetet hogyan lehet átadni a későbbi generációknak, arra is rámutatott a püspök egy másik, halála előtt néhány hónappal elhangzott beszédében:
Vannak bizonyos epidémiás járványok, amelyek sok helyütt káros hatást gyakorolnak. Ezek ellen oly módon védekezhetünk, hogy a magyarság kiváló tulajdonságait, tehetségeit ápoljuk és fejlesztjük. Ha megmentjük a nemzetet a káros külbehatásoktól, akkor ezzel hasznos politikai nevelést is adunk az ifjú nemzedéknek.
Kilencven évvel halála után elmondhatjuk, hogy a püspök gondolatai a mának is irányt mutatnak. Hogyan is fogalmazott nekrológjában Rákosi Jenő? „Keressünk világosságot és vigasztalást az ő életében, az ő könyveiben, az ő tanításaiban és az ő áldott emlékében.” Olvassuk tehát Prohászkát, akit a feléje irányuló gyűlölet sem rendített meg soha a szeretet erejébe, a magyarság jövőjébe vetett hitében.
B. D. - Kuruc.info
Kapcsolódó:
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready