Elrendelték id. Győrkös István igaz­­ságügyi elmeorvosi vizsgálatát. Továbbra is ő az egyetlen gyanúsítottja a bőnyi rendőrgyilkosságnak, amelyben meghosszabbították a nyomozást. Jövő héten döntenek a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról is.
Igazságügyi elmeorvos szakértőt rendeltek ki a gyanúsított vizsgálatára a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében – tudta meg a Magyar Idők. Ez tulajdonképpen rutineljárás, mivel emberölés esetén vizsgálni kell a gyanúsított elmeállapotát. A Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a tervezett nyomozati cselekményekről nem adhat tájékoztatást – közölte a kormányközeli lappal Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője. Az ügyész azt azonban elmondhatta, hogy július 26-ig meghosszabbították a nyomozás határidejét.
Zoom
A Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója is megsérült, amikor a vád szerint lelőtte a nyomozót Bőnyben
A gyanúsított előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság nyomozási bírája korábban április 27-ig hosszabbította meg. A KNYF győri regionális osztálya most indítványozta ennek meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, illetve azért, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást. A Győri Járásbíróság nyomozási bírája április 26-án fog dönteni ebben a kérdésben.
A gyanúsítottal közölt bűncselekmények minősítése nem változott: hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, illetve lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítja az ügyészség a volt hungaristát, id. Győrkös Istvánt. Ismert, 2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói házkutatásra érkeztek a hungarista nézeteit megtagadó, a hatóságok által a rendszerváltás óta ismert id. Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) alapítójának bőnyi családi házához.
Az idős férfi eleinte együttműködött velük, ám végül vitába keveredett a nyomozókkal, és bár a házőrző kutyát elzárta, a rendőröket nem engedte be. Ehelyett visszament a házba, magához vette az illegálisan tartott gépkarabélyát, amelyet csőre töltött. Az alapos gyanú szerint az ajtón belépő Pálvölgyi Péter őrnagyot, az NNI főnyomozóját célba vette, és elsütötte a fegyvert. Mivel az AMD sorozatlövésre volt állítva, 4-5 lövedéket lőtt ki. Az egyik homlokon találta az őrnagyot, áthaladt a koponyáján, közben kisebb gellert kapva oldalt távozott és megállt az ajtófélfában. A főtiszt azonnal meghalt. Mögötte érkező társai maroklőfegyverekből tüzet nyitottak, és a jobb csípő tájékán átlőtték id. Győrkös izmait. A gyanúsított azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere, és nem lőtt az őrnagy felé sem. Ezt azonban több szakvélemény is megcáfolta.
(MI nyomán)
Kapcsolódó: