Sajtóhírek szerint a Fidesz a korábban beharangozottal ellentétben nem is a Lungo Drommal, hanem kizárólag Farkas Flóriánnal kötött választási szövetséget. Farkas úgy fogott kezet Kövér Lászlóval, hogy arra épp csak az általa képviselt cigány közösség nem adta áldását.
"A Lungo Drom tisztességes cigányai, úgy tűnik, átláttak a szitán, és nem adták nevüket az Orbán–Farkas-féle maffiakoalícióhoz, amely büntetlenül, sőt újabb milliárdokkal jutalmazva tüntethette el eddig a cigányok felzárkóztatására biztosított adóforintokat. A Jobbik azt üzeni Lungo Drom tisztességes tagjainak: ne vállaljanak sorsközösséget fideszes kifosztóikkal, akiknek csak addig érnek valamit – és addig is csak pár ezer forintot –, amíg behúzzák rájuk a szavazatukat. Farkas Flórián a jövőben ne a cigányságnak, kizárólag a Fidesznek legyen a szégyene!" – áll a párt közleményében.