Már több mint százhúszmillió forintot fizetett ki a magyar állam olyan fogvatartottaknak, akik elhelyezési körülményeik miatt nyújtottak be panaszt és folyamodtak kártalanításért - írta a Magyar Hírlap hétfői számában.
A cikk szerint számos fogvatartott használja ki azt az idéntől hatályos lehetőséget, amely alapján az "alapvető jogait sértő" elhelyezési körülményeire hivatkozva panaszt nyújthat be és kártalanításért folyamodhat.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a lapot arról tájékoztatta, hogy az eddig eltelt időben a fogvatartottak 1964 esetben tettek panaszt az elhelyezéssel kapcsolatban, míg kártalanítási igényről beadványt 5006 esetben terjesztettek elő.
Zoom
Lassan tényleg itt tartunk
BVOP-információk szerint a büntetés-végrehajtási bírók eddig 212 esetben, összesen 120 371 950 forint kártérítést ítéltek meg a panaszosoknak, amely alapján átlagosan a kártalanítás napi összege 1437 forint.
A kormány biztosította a kártalanítás lehetőségét
Emlékeztetnek, a kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy 2015-ös ítélete alapján alkotta meg a magyar kártalanítási eljárás jogintézményét. Az elmúlt években több fogvatartott is sikeresen indított pert a strassburgi bíróságon, amely kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.
A magyar törvény szerint kártalanítás jár a “fogva tartás során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény által előidézett sérelem miatt”.
Ilyen például az illemhely elkülönítésének hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás vagy fűtés, illetve “a rovarok által előidézett sérelem” – írták.
A kártalanítás minden egyes, az "alapvető jogokat sértő" elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. Egy napra eső összege legalább 1200, legfeljebb 1600 forint lehet.
(MTI nyomán)