A Jobbik az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban benyújtja Áder János köztársasági elnökkel szembeni, úgynevezett megfosztási eljárást célzó javaslatát – jelentette be Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Az MTI tudósítása szerint Volner azt mondta: a lépést azért kezdeményezik, mert Áder aláírta a plakáttörvényt, amivel nyíltan alaptörvényt sértő intézkedést fogadott el.
Zoom
Áder János az izraeli Jad Vasem intézet múzeumában álmélkodik
A frakcióvezető arra emlékeztetett, hogy a kormánytöbbség kétharmados többséget igénylő, a politikai kampányt szabályozó rendelkezéseket fogadott el feles többséggel, a korábban visszaküldött törvényhez pedig nem a kifogásolt pontokon nyúlt hozzá, hanem más rendelkezéseket módosított. Volner szerint a köztársasági elnök ebben az ügyben nem a jogállamiság felett őrködött, hanem a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálta ki.
A pártok kampányait megnehezítő plakáttörvényt kifejezetten a Jobbik plakátkampánya miatt terjesztette be a Fidesz, de első körben nem kapta meg a kétharmados többséget. Az egyszerű többséggel elfogadott részek viszont önmagukban értelmetlenek voltak, így az államfő visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek. Június 23-án pedig a kormánypárti többség áthelyezte a kívánt módosításokat az egyszerű többséget igénylő településkép védelméről szóló törvénybe, és így fogadta el. A nyilvánvalóan alkotmányellenes lépés ellenére Áder aláírta a módosítást.
Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök tisztségtől való megfosztását akkor lehet kezdeményezni, ha az államfő az alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsérti, illetve szándékos bűncselekményt követ el. Az eljárást országgyűlési képviselők egyötöde kezdeményezheti, vagyis 40 fő, de ennyi képviselője a Jobbiknak nincs (a frakció létszáma 24 fő).
Volner egy kérdésre válaszolva azt mondta: az informális visszajelzések alapján a parlament valamennyi ellenzéki képviselője támogatni fogja javaslatukat. A megfosztási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, az erről szóló szavazás titkos. Ha összejönne a szükséges többség, akkor az Alkotmánybíróság folytatná le a megfosztási eljárást az államfővel szemben, aki annak végéig nem gyakorolhatná jogait.
Frissítés: A Fidesznek egy gyenge simicskázásra futotta
A Fidesz szerint a Jobbiknak Simicska Lajos pénze a legfontosabb, annak védelmében támadja a párt Áder János államfőt.
A nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Volner János, a Jobbik frakcióvezetője sajtótájékoztatón bejelentette, az ellenzéki párt az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban benyújtja az államfővel szembeni megfosztási eljárást célzó javaslatát, amiért Áder János aláírta a nyíltan alaptörvényt sértő plakáttörvényt.
A Fidesz-frakció közleményében az áll: a Jobbik "bevallottan" azért támadja a köztársasági elnököt, mert aláírt egy törvényt, amely sérti az ellenzéki pártot “támogató” Simicska Lajos érdekeit. (Arra nem gondoltak, hogy a plakáthelyek árának "piacosításával" pont jól jár egykori oligarchájuk zsebe - a szerk.)
Most éppen azt írták: a Jobbik egykor a nemzeti érdekek képviseletét ígérte választóinak, de ma már semmi mást nem tesz, csak a pénzért és a hatalomért egy olyan milliárdos üzleti érdekeit védi, aki “korrupt módon több milliárd forinttal és több ezer plakáttal támogatja” a pártot.
(MTI - MNO nyomán; videó: Jobbik Info)