A Népszava információi szerint Osztie Zoltán plébánostól személyesen Erdő Péter bíboros kérte, hogy ne rendezzék meg a Horthy-emlékmisét. A plébános megerősítette a zsidó lap értesülését.
Csütörtök reggel még úgy volt, hogy a gettó felháborodása ellenére január 27-én, szombaton megtartják a belvárosi Nagyboldogasszony-templomban a zsidómentő Horthy Miklós tiszteletére meghirdetett emlékmisét. Pár órával később Osztie Zoltán plébános a SZEMlélek blognak adott interjújában közölte, hogy a rendezvény elmarad, és azt későbbi időpontban sem tartják meg.
A meghívó szerint Boross Péter volt miniszterelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója is felszólalt volna. A törzs külön tiltakozását az is kiváltotta, hogy január 27-én van az auschwitzi munkatábor felszabadításának évfordulója, a holokauszt sokadik nemzetközi emléknapja. Osztie Zoltán hiába állította, hogy hónapokkal korábban, amikor a szervezés elindult, erre senki sem gondolt.
Egyházi forrásokból úgy értesült a lap, személyesen Erdő Péter bíboros, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke járt közben annak érdekében, hogy ne tartsák meg a templomi Horthy-ünnepséget. Különben elkerülhetetlen lett volna az eddiginél is nagyobb botrány: a Horthy-mise miatt már megkezdődött az ellentüntetés szervezése.
Erdő Péter amúgy sokszor kiállt a zsidó-keresztény (ilyen fogalom természetesen nem létezik, ez fából vaskarika - a szerk.) megbékélés és párbeszéd mellett. Ha hivatalos útja miatt a bíboros nem utazna az Egyesült Államokba, Frölich Róbert országos főrabbi társaságában valószínűleg ott lenne vasárnap a Terézvárosban, a zsidó-keresztény imaórán is - lelkendezik a lap.
Osztie Zoltán plébános megerősítette a Népszavának, hogy beszélt Erdő Péter bíborossal, aki „határozottan azt kérte”, ne rendezzék meg az eseményt. Egyetértésben meghozott, közös döntés volt, hogy nem tartjuk meg az emlékmisét – tette hozzá.
A SZEMlélek blognak Osztie Zoltán azt ígérte, hogy keresni fogja Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét, aki Lezsák Sándornak írt nyílt levélben tiltakozott. A plébános betartotta ígéretét, és felhívta Heisler Andrást.
Osztie Zoltán elmondása szerint Heisler Andrással régóta ismerik és tisztelik egymást, izraeli zarándokúton is voltak együtt. Megegyeztek abban, a mostani alkalom indítást ad arra is, hogy hisztériakeltés és átpolitizáltság nélkül, higgadtan tisztázzák a vitatott történelmi kérdéseket. A kiengesztelődést kell szolgálni – jelentette ki a Népszavának nyilatkozva a plébános.
Hangsúlyozta, hogy a „sajtóban megjelent alaptalan feltételezésekkel szemben” az elmaradt rendezvénynek semmilyen politikai összefüggése nem volt: Boross Péter vagy Lezsák Sándor a plébános szerint nem politikusként, hanem magánemberként mondott volna emlékbeszédet - idézte a lap a felesleges és haszontalan mentegetőzést.
Kapcsolódó: