Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát – tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke este az MTI-t.
Havasi Bertalan ismertetése szerint az elmúlt évihez képest a miniszterelnök megtakarítása 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. A családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4 783 328 forintra csökkent. A miniszterelnök anyagi helyzetében egyéb változás nem történt – közölte a sajtófőnök.
Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles, aki mást állít, hazudik.
Zoom
Frissítés: Áder hatmilliót tett félre egyetlen év alatt
Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.
Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre.
Vagyonnyilatkozata szerint euró alapú életbiztosításának értéke 122 ezer euró (az aktuális árfolyamon számolva mintegy 38 millió forint), vagyis tavaly is a korábbival megegyezően, mintegy 2 millió forint értékben növekedett. A köztársasági elnök emellett 2017-ben 5 millió forinttal, 14 millió forintra növelte forint folyószámlán tartott megtakarítását.
Áder Jánosnak tartós befektetési értékpapírszámláján 2,5 millió forint maradt, 28 ezer eurót (9 millió forint) érő befektetési jegyét is megőrizte, ugyanakkor amerikai dollárban tartott megtakarításai csaknem felére, 1700 dollárra (420 ezer forint) apadtak, két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját pedig eladta.
Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta.
Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut, amelyeket nem részletezett.