Hiesz György kedden jelentette be sajtótájékoztató keretében, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöléstől, nem indul a körzetben. A város első embere könnyeivel küszködve jelentette be: kilép az MSZP-ből is - adja hírül a Heol.hu.

A helyi MSZP egykori alapító tagja meghatottan jelentette be, hogy elhagyja pártját, és függetlenként folytatja tovább a munkáját, a jövő évi polgármester-választáson is így szeretné "a város érdekeit továbbvinni".
– Én azt a megkezdett munkát szeretném folytatni, amelyet az elmúlt években is próbáltam végigvinni, és nagyon remélem, hogy a csapatban nem lesz változás, de egy korszak lezárult. Hosszú idő volt, sok mindennek az elindítója voltam, de van egy szakaszhatár, amit már az ember nem akar követni, úgyhogy én maradok a megkezdett munka mellett, és úgy gondolom, csak Gyöngyös számít – fogalmazott Hiesz György.