„Jó és fontos jelzésként” értékelte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János Bécsben forgatott videójával kapcsolatos csütörtöki „bocsánatkérését és magyarázatát” az osztrák kormányfő az APA hírügynökség szerint.
„Szomszédok között udvarias hangnemet kell ápolni, és a lehető legszorosabban együtt kell működni” – idézte Sebastian Kurz kancellárt az osztrák hírügynökség.
Az APA-hoz eljuttatott közleményében a néppárti politikus hangsúlyozta, hogy kapcsolataik Magyarországgal kitűnőek, és az illegális migráció elleni küzdelemben egyezik a két ország álláspontja.
Az osztrák hírügynökség felidézte, Lázár János előzőleg csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután beszélt osztrák kollégájával, Gernot Blümel kancelláriaminiszterrel, azt mondta, nem akarta megbántani a bécsieket. Mint fogalmazott, a bevándorlás következményeire és hatásaira akart rávilágítani a kedden Bécsben készült, a bevándorláshelyzettel kapcsolatos Facebook-videójával.
Az APA jelentése szerint Gernot Blümel világossá tette, hogy „függetlenül a Magyarország és Ausztria közötti jó kétoldalú kapcsolatoktól, nem elfogadhatók az ilyen kijelentések”.
(MTI)