Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre a magyar kormány és vállalat együttműködésének köszönhetően – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, az erről szóló döntést jövő év elején hozzák meg és a döntést követően véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást.
Vissza nem térítendő támogatás
A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít az Airbus számára a beruházáshoz – tette hozzá.
Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója elmondta, hogy a szándéknyilatkozat aláírásával egy úgy fejezet nyílik az Airbus és Magyarország együttműködésében. Az alkatrészgyártás egy precíziós munka, amelyben az Airbus támaszkodik a magyar szaktudásra.
Két év múlva minden századik helikopterben, amit az Airbus gyárt, magyar alkatrész is lesz – tette hozzá.
(MTI)