Tanúvallomást tett hétfőn a Staudt Gábor és a PestiSrácok.hu között zajló sajtóperben az a férfi, aki Lengyelországban és Magyarországon is feljelentést tett egy nemesfém-kereskedelemben utazó, áfacsaló bűnbanda ellen.
A feljelentő szerint a szervezetnek a volt jobbikos képviselő és tanácsadója, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori alezredese, F. László is tagja volt.
A politikus a többi közt azért perelt, mert szerinte nem létezik olyan feljelentés, amiben elkövetőként jelölték meg.
Azóta kiderült, hogy a lengyel mellett már a magyar ügyészség is eljárást indított, a tanú pedig a bíróságon elmondta, hogy a politikus a feljelentésben megnevezett „üzleti csoport” belső köréhez tartozott - olvasható a HírTV honlapján.