„Ha nem történik gyors és hathatós életpálya-javulás, akkor elég hamar ott találhatjuk magunkat, hogy nem lesz, aki rendőrnek állna” – nyilatkozta a Népszavának a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára.
Pongó Géza szerint az elmúlt egy-két évben érezhetően felgyorsult a pályaelhagyás, az életpályamodell idén már az állomány felének nem hozott egyetlen fillér bérnövekedést sem, és negyven százalék már tavaly sem kapott emelést. Egy tiszthelyettesnek 130-150 ezer forintból kellene megélnie, ami még egyedülállóként is nagy mutatvány, nemhogy családosan. Ráadásul – különösen a Készenléti Rendőrség állományában – sokan vannak vidékről a fővárosba költözők, akiknek a lakásbérlet is gondot jelent. Az országos reálbér-emelkedés mellett ugyanis az ingatlanárak és a bérleti díjak is megugrottak.
Zoom
Pongó Géza szerint a szolgálati nyugdíj eltörlése előtt évente 1000-1200 rendőr került ki a rendszerből, de javarészt a nyugdíjba vonulás miatt. Manapság is ugyanennyien esnek ki évről évre, de most döntően a pályaelhagyás miatt, van, aki 20-25 év után választanak jövedelmezőbb állást. A különbség továbbá az, hogy amíg évekkel ezelőtt 5-10-szeres volt a túljelentkezési arány a rendvédelmi képzéseken, addig mára drámaian visszaesett a kereslet e szakok iránt. Átlagosan 60-70 százalékkal csökkent a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezők száma 2010 óta.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bűnügyi nyomozó szakirányánál ugyanakkor tavaly 14-szeres volt a túljelentkezés – derül ki a cikkből. Az egyetemre több mint 5500-an jelentkeztek, az első helyes jelentkezések száma megközelítette a kétezret. A rendészettudományi kar 722 hallgatót vett fel, túlnyomó többségük – a korábbi tapasztalatok alapján – várhatóan elvégzi a képzést.
A Belügyminisztérium pedig arról számolt be a lapnak, hogy 2018-ban a rendőrség hivatásos állományának létszáma 39 813 fő, 2010-ben pedig 33 450 fő volt, vagyis több mint hatezer fővel nőtt nyolc év alatt.
(HVG)