Ha azért "gondolták meg magukat", mert írtunk az esetről, illetve Dúró Dóra rákérdezett náluk, akkor győzelmet ünnepelhetünk, ha viszont valóban nem szándékosan történt, akkor korrekt hozzáállásról beszélhetünk. Bármelyik eset is legyen, végre egy jó hírről is be tudunk számolni olvasóinknak.
Zoom
Ez fogadta olvasónkat egy hónappal ezelőtt a Dunaújvárosból Budapestre induló Volánbusz-járaton
Alább olvasható a képviselő asszony levele és az arra érkezett válasz:
Tisztelt Dávid Ilona Igazgatónő!
Egy olyan problémára szeretném felhívni a figyelmét, ami példátlanul sértheti számos utasának szabadságát, komfortérzetét, és amit a Volán Zrt. a járatain figyelmeztetés és magyarázat nélkül alkalmaz. A legolvasottabb jobboldali hírportál, a Kuruc.info egyik olvasója ugyanis arról számolt be, hogy a Dunaújvárosról Budapestre közlekedő autóbusz ugyan biztosította a díjmentes wifi szolgáltatást az utasainak, a megnyitható felületeket azonban nagy mértékben cenzúrázták, ugyanis az előbb említett hírportál blokkolva volt, nem lehetett betölteni az oldalt. Sajnos semmiféle átmeneti problémáról vagy térerőhiányról nem lehetett szó, ugyanis más hírportálokat (például a 444.hu-t, illetve a mandiner.hu-t) bármiféle probléma nélkül be tudta tölteni az utas készüléke.
Bizonyára erről a súlyos cenzúráról nem tud, éppen ezért szeretném tudatni Önnel, hogy a jegyükért fizető utasok nem jogtalanul háborodhatnak fel, amennyiben egy hosszú út során önkényesen megszabják nekik azt, hogy milyen oldalakat kereshetnek fel, főleg akkor, ha a hírolvasás, informálódás lehetőségeit is korlátok közé szorítják. Esetünkben a sértett utast olyannyira felzaklatta a Volánnál tapasztalható cenzúra, hogy elhatározta, ezentúl igyekszik kerülni a társaságot, ahogyan az a cikkben is olvasható.
Tisztelettel kérdezném Öntől, van-e információja arról, hogy ki, illetve miért helyezte tiltólistára a Kuruc.info hírportált? Továbbá fog-e intézkedni az ügyben, hogy a Volán Zrt.-nél az utasok informálódási szabadságát senki semmilyen formában ne korlátozhassa?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Dúró Dóra
országgyűlési képviselő
***
Tisztelt Dúró Dóra Országgyűlési Képviselő Asszony!
Köszönjük Dávid Ilona elnök-vezérigazgató asszonynak címzett megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk.
A VOLÁNBUSZ Zrt. Információ Biztonsági Szabályzata szerint a megbízott infokommunikációs szolgáltató szűréseket alkalmaz a tűzfal biztonsági rendszerben, amely mindenben megfelel az Európai Unióban elfogadott szabályozásoknak. Az alkalmazott tűzfal biztonsági rendszer több nagy adatbázisra kapcsolódva valós időben ellenőrzi azt, hogy az adott URL megfelel-e az azokban elfogadott előírásoknak. Mivel ezek az adatbázisok folyamatos szerkesztés alatt állnak, előfordulhat, hogy egyes oldalak átmenetileg nem elérhetőek. Munkatársaink a bejelentést követően ellenőrizték az említett oldalt, mely elérhető volt és működött.
A kellemetlenségért elnézést kérünk!
Üdvözlettel:
Értékesítési és Utaskapcsolati Iroda
VOLÁNBUSZ Zrt.