A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert a vállalat tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott számlázási gyakorlatán; a jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módosításakor őt megillető jogokról.
Előfizetői beadványok alapján indítottak eljárást a szolgáltató ellen. A fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett – derült ki az NMHH sajtóközleményéből.
A cég 2018 októberében – néhány ügyfél esetén novemberben – egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte ügyfeleitől, az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén.
Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében, emellett honlapján tájékoztatta az előfizetőket. Bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia – hívta fel a figyelmet az NMHH.
A hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.
A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A közlemény szerint a hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra.
Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a hatóság, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek. Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató fellebbezhet.
A Magyar Telekom az MTI-vel közölte: fellebbeznek a hatóság elsőfokú döntése ellen. Mint írták, a változtatással a Magyar Telekom célja az otthoni vezetékes – lakossági – számlázási ciklusok egységesítése volt, hogy valamennyi előfizetői havi számla befizetési határideje az adott tárgyhónap végére essen, és ne csússzon át a következő hónap elejére.
Így a számlák befizetésének beérkezési határideje egységesen tárgyhóra esik, ezáltal kiszámítható, könnyebben követhető. Az átállással a számlaküldés és a beérkezési határidő között a befizetésre rendelkezésre álló idő nem rövidült meg – írták.