A vérszívó (egyelőre) nem a betegek életét keseríti, hanem az ügyeletes orvosok szobáit lepte el. Amikor egy összecsípett dolgozó először jelezte a problémát az osztályvezetőnek, a főorvos közölte, hogy túlreagálja az ügyet. Azóta a kórház is felismerte, hogy ennél nagyobb a gond, de még nem sikerült úrrá lenni a helyzeten - írja a hvg.
Zoom
Illusztráció: AFP / Biosphoto / Roger Eritja
Kétszer is bejegyzést tett közzé kedden a Facebookon a szerinte kiváló színvonalú Honvédkórházról Németh Szilárd, az intézményt fenntartó honvédelmi tárca államtitkára: a fideszes politikus először az Achilles-ín-szakadással éppen ott gyógyuló operettszínházi balettigazgató, Apáti Bence elégedett bejegyzését osztotta meg, majd egy ultramodern bécsi kórházzal vetette össze a Róbert Károly körúti egységet.
A kormánypárt alelnöke arról már nem tett említést, hogy a kórház több osztálya – köztük a válságos állapotú beteget ellátó intenzív – orvosi szobáiban egy hónapja ágyipoloska-hadak tartják frászban a dolgozókat: a 24 órás ügyeletet ellátó, sürgős és intenzív ellátásra szakosodott orvosok egy része például a hvg információ szerint kényszerből az intenzív osztály egy nem használt négyágyas kórtermébe, betegágyakra szorultak átmenetileg, mivel azoknak műanyagból vannak a matracaik, amikbe nem tudnak befészkelni a vérszívók. (A rovarokról és a körülményekről az aggódó-felháborodott dolgozók képeket és videókat is eljuttattak a lapnak, ezeket azonban az érintettek kérésre nem teszik közzé, mert félnek feletteseik retorziójától.)
Az ágyi poloska jelenlétét július első hetében, az intenzív osztály orvosi szobájában észlelték elsőként (itt alszik vagy pihen éjszaka a bármikor riasztható ügyeletes orvos): a vérszívók csípéseit egy szakorvosjelölt vette észre magán, majd a gyanújával megkereste a kórház bőrgyógyászát, aki megerősítette, hogy ágyi poloska okozta a kellemetlen, viszkető tüneteket.
Zoom
Fotó: hvg
Bár a szakorvosjelölt ezután egyből jelezte a történteket az osztályvezető főorvosnak, az csak annyit reagált, hogy
ne hisztériázzon!
A panaszokat a főorvos csak azután kezdte komolyan venni, hogy egy hét múltán egy másik orvos is ágyipoloska-csípésekről számolt be az éjszakai ügyelete után, ekkor egy kör-e-mailben tájékoztatták a dolgozókat, hogy a szobát lezárják, az ágyat pedig kidobják.
Addigra viszont már mindegy volt: mivel az épületben, attól függően, hogy hová vannak beosztva, összesen 5-6 helyiségben váltogatják ügyeleti pozícióikat az éjszaka bent lévő aneszteziológus-intenzív terápiás orvosok, két hét alatt a többi orvosiban is szétterjedtek a poloskák, és már a két emelettel feljebb levő orvosi szobákban is csípésekkel ébredtek a dolgozók.
Sőt, az orvosokon kívül műtőssegédek és asszisztensek is jelentkeztek poloskacsípéssel a kórház bőrgyógyászatán: volt, aki a műtőkhöz tartozó, az asszisztensek, műtősök és aneszteziológusok pihenőhelyéül szolgáló tartózkodó helyiségek kanapéin szerzett csípéseket, amit a műtők közelsége miatt különösen aggályosnak tartanak a dolgozók. Bár időközben a szobák és helyiségek mindegyikében elrendelte az irtást, illetve fertőtlenítést a kórházvezetés, a rovarok terjedése feltehetően még nem állt meg: mára összesen kb 35 orvost és 40 asszisztenst érint a gond, ami a már meglévő csípéseken túl azzal is jár, hogy „sehova nem mer senki lefeküdni, leülni, csak arra, ami műanyag".
Az ágyat matracostul az összes érintett helyiség közül egyedül a sürgős ügyeleti szobából dobták ki, ennek helyére viszont még nem vettek újat, úgyhogy jobb híján egy négyágyas intenzíves kórteremben alakítottak ki orvosi szobát az ügyeleteseknek. Ebben viszont többen kénytelenek egy légtérben aludni, sokszor ráadásul nők és férfiak, az ágyaikat csak egy paraván választja el egymástól. Az elégedetlenség miatt a héten az egyik főorvos szobáját is megnyitották az ügyeleteseknek, de a doktorokat ez nem nagyon vigasztalja, mindenki tart a vérszívók további megjelenésétől: egy szakorvos ráadásul már haza is vitte az ágyipoloska-fertőzést, és már az otthonában, illetve a párján is megjelentek a poloskacsípések.
A rovarinvázióval kapcsolatban a lap megkereste a Honvédkórház, illetve a fenntartó honvédelmi minisztérium sajtóosztályát, egyebek mellett azt tudakolva, hogy az intézményben pontosan hány osztályra, illetve kizárólag orvosi szobákra vagy betegek kórtermeire is kiterjedt-e a fertőzés, hányszor és milyen módszerrel végeztek irtást, illetve fertőtlenítést, és igénybe vették-e a járványügyi központ előírásai alapján dolgozó szakvállalkozók segítségét. A HM sajtóosztálya az alábbi választ küldte:
Kórházunk évente 1,2 millió beteg ellátását végzi, és mint ilyen nagy forgalmú intézmény különösen kitett a behurcolt (pl. ez esetben a betegek ruházatával behurcolt) fertőzéseknek. Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható.
A minisztérium válasza arra nem tért ki, hogy az állítása szerint betegek által behurcolt élősködő hogyan került az intenzíven ügyelő orvosok szobáiba, ahogy a betegeket/kórtermeket érintő fertőzést firtató kérdésre sem, noha ha igaz, hogy betegek hurcolták be a rovarokat, akkor minden bizonnyal a bent fekvő pácienseknek is okoztak kellemetlenségeket.
Az intézmény korábban azzal került a hírekbe, hogy az ország egyik legnagyobb és elvileg legjobban felszerelt kórházaként május elején lemondta a politraumás, vagyis többszörös sérülést szenvedett betegek fogadását, majd azt is bejelentette, hogy a nyáron összesen 21 napra leállítaná a politraumatizáltak ellátását, mert a hét minden napjára nincs elég orvosuk.
Az intézmény hosszú ideje az ország egyik legeladósodottabb egészségügyi intézménye, Benkő Tibor honvédelmi miniszter azonban ennek ellenére elégedett Kun Szabó István kórházparancsnokkal, és nem tervezi a Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatóval nászszülői kapcsolatban álló vezérőrnagy lecserélését.