Csak a lélekjelenlétének és egy arra járó mezőőrnek köszönhette, hogy nem esett bántódása hétfő este Szekszárdon - dr. Ágoston Piroska, a négygyermekes szekszárdi édesanya ráadásul „profi” a témában, hiszen ő maga tudósított futóblogokon, tematikus oldalakon egy másik hasonló esetről, Makai Viktória ultramaratonista egy évvel ezelőtti budapesti, Jászberényi úti megtámadásáról - írja a Ripost.

Íme a történet az érintett szavaival:
Nem elég súlyos... végül is nem ölte meg
A megtámadott anyuka feljelentést tett, megvolt az orvosi látlelet is, de támadója, aki nem helybéli, máris szabadlábon van – mert, bár folyik ellene az eljárás, az ügy ahhoz „nem elég súlyos”, hogy a férfit rács mögött tartsák. „Ma nem futok” – jelentette ki rezignáltan Ágoston Piroska.
A támadás helye a szekszárdiak szerint nem számít veszélyesnek. „Ez a kilátó mögött történt, az otthonom mellett. Akár az utcámban is lehetett volna, semmi különbség nincs. A rendőrök is mondták, hogy ez a hely nem félreeső, egy lakott külterület” – mondja az anyuka.