Átfogó megállapodást kötött a kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH). A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija írta alá hétfőn Budapesten, a Karmelita kolostorban.
Zoom
Köves Slomó és Semjén Zsolt (kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Semjén Zsolt kiemelte, a magyar állam két dolgot ismer el a szerződés megkötésével: a hagyományait őrző zsidóság történelmi tradícióit, illetve azt a jelenlegi és jövőbeni szolgálatot, amelyet az EMIH a magyarországi zsidó közösség reneszánszáért tesz.
Elmondta: Magyarországon mind a három zsidó irányzatot - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget (MAOIH) és az EMIH-et - a legmagasabb fokon elismerik, de a megbecsülés "következő, anyagi és szimbolikus értelemben is legmagasabb" foka, amikor a kormány az adott felekezettel külön szerződést is köt.
Állami intézményi rang
A Mazsihisszel még a első Orbán-kormány idején megállapodtak, és azt a szerződést aláírta a MAOIH akkori vezetője is, az EMIH-hel kötött megállapodással pedig a magyarországi zsidóság teljességét elismerik - tette hozzá.
Semjén Zsolt kiemelte: a megállapodás értelmében az EMIH által létrehozott és fenntartott intézményeket ugyanaz a finanszírozás illeti meg, mint a hasonló feladatot ellátó állami intézményeket.
Zoom
(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Felújítások, támogatások
A szerződésben a kormány az EMIH-re bízza a holokauszt következtében "elárvult" vidéki intézmények felújítását, megőrzését és azt, hogy ezeket élettel töltsék meg. Rögzíti továbbá, hogy a kormány támogatja a Milton Friedman Egyetemet. Az intézmény a zsidó tudományosság fellegvára lehet, emellett a nem zsidóknak is közvetíti a zsidó értékeket - ismertette a miniszterelnök-helyettes.
Hangsúlyozta: a magyar zsidóság (sic!) "történelmileg és napjainkban is elszakíthatatlan része az országnak". Trianon után a magyar nyelvű zsidóság jelentős része is a határon kívülre szorult, és az EMIH nagy segítséget nyújt ezeknek a zsidó közösségeknek a megerősítésében és a kapcsolattartásban velük.
Slomó: egyre több a "visszatérő"
Köves Slomó arról beszélt: az EMIH 2004-es megalakításának legfontosabb célja az volt, hogy a zsidóság értékeit megmutassa és "élettel megtöltve elérhetővé tegye" minden magyarországi zsidónak.
Kitért arra: Kovács András 2018-ban megjelent, a zsidóság körében végzett kutatása igazolja, hogy az EMIH 15 éve tartó munkája "meghozta gyümölcsét".
Ez a kutatás egy húsz évvel ezelőtti felmérés megismétlése volt. A kutatásból kiderült, hogy míg húsz évvel ezelőtt a zsidó közösség aktív, zsinagógába járó tagjainak 70 százaléka a szülei szokásait követte és csak 30 százalékuk volt "visszatérő", vagyis nem zsinagógába járó szülők zsinagógába járó gyermeke, addig ma ez az arány éppen fordított.
Emellett, míg húsz éve a zsidó identitást meghatározó legfontosabb tényezők között a holokauszt emléke szerepelt, ma ezt "megelőzi a zsidó hagyomány értékeinek megőrzése és a szubjektív zsidó életérzés" - mondta.
Zoom
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b2) David Lau, Izrael askenázi főrabbija (j2), Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi vezetője (b) és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija (j) a kormány és az EMIH közötti átfogó megállapodás aláírása utáni közös nyilatkozat aláírásán Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. november 18-án (kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Köves Slomó hozzátette: a kutatásban résztvevők több mint 80 százaléka mondta, hogy az EMIH munkája elengedhetetlen a zsidó közösség újjáépítéséhez.
Az EMIH vezetője megköszönte a kormány támogatását, megjegyezve, hogy a munka tartalmi része az ő felelősségük, de sikeréhez elengedhetetlen a kormány nyitottsága.
Kivételesen elégedett a nagy "holohorgász"
David Lau, Izrael askenázi főrabbija (aki nem mellesleg kevesli a zsinagóga- és zsidótemető-felújításra kiöntött pénzeket, és elrendelője a befagyott Dunába állítólag belelőtt zsidók kihalászásának - a szerk.) kiemelte: a megállapodás egyszerre biztosítja a múlt értékeinek megőrzését és ad útmutatást a jövő építéséhez.
Zoom
Orbán Viktor kormányfő (b3) fogadja David Laut, Izrael állam askenázi főrabbiját (kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Meglátása szerint Magyarország az állampolgáraival is jót tesz, amikor szerződést köt a zsidó szervezettel, hiszen az emberek azt látják, hogy a régi értékek őrzésének van értelme és célja, egymás kölcsönös elismerése érték, és ezzel egy konfliktusoktól mentes, békés jövőt építését segítik.
Együtt építik a "szebb jövőt"
David Lau hétfőn megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A találkozóról azt mondta: megtapasztalhatta, hogy a kormányfő különösen fontosnak tartja a múlt tiszteletét és a múltból építkezve kíván egy szebb jövőt építeni.
Zoom
David Lau közli az utasításokat Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban (kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Az egyházi törvény szerint bevett (vagyis legmagasabb jogi besorolású) egyházzá az a bejegyzett egyház válhat, "amellyel az állam a közösségi célok érdekében történő együttműködésről átfogó megállapodást kötött". Azon egyházak, amelyek - mint az EMIH is - a jelenleg hatályos törvény életbelépését megelőzően is bevett egyházak voltak, ilyen megállapodás nélkül is megtarthatják bevett egyházi státuszukat, ugyanakkor kérhetik a kormánytól a megállapodás megkötését.
A jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség lehet vallási egyesület, nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház és bevett egyház. Utóbbi kategóriába 32 egyház tartozik.
(MTI)
Érdekességképpen: így nézték levegőnek Semjént az előző izraeli askenázi főrabbi (egyik) korábbi látogatásán:
A felvétel az óbudai zsinagóga átadásán készült, 2010 szeptemberében. Az akkori askenázi főrabbi, Jona Metzger egyébként idén márciusban szabadult az izraeli börtönből, ahol vesztegetési pénz elfogadása és csalás miatt ült. Szintén érdekesség, hogy büntetését neki is harmadolták, mint a Cozma-gyilkos cigánynak.
(Kuruc.info)
Frissítés: két további fénykép a gyűjteménybe:
Zoom
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő fogadja David Laut, Izrael állam askenázi főrabbiját a Karmelita kolostorban 2019. november 18-án (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Zoom
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) és David Lau, Izrael állam askenázi főrabbija (b2) tárgyal a Karmelita kolostorban 2019. november 18-án (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Kapcsolódó: