Niedermüller Péter, a DK politikusa közleményt adott ki az Index újságíróit ábrázoló plakát ügyében. Erzsébetváros polgármestere közleményében emlékeztetett: ismeretlenek olyan plakátokat helyeztek ki Budapesten, amelyek két újságírót ábrázolnak izraeli zászló előtt, “Mi is a határon túlról jöttünk” felirattal.
Zoom
A plakát valóban diszkriminatív, Hont András ugyanis hiányzik róla
"A nyíltan antiszemita plakátok egy olyan kort idéznek meg, amelynek gyomorszorító emléke soha nem fogja megengedni, hogy a történelem megismétlődhessen. Ez a mi közös felelősségünk" - írja a gyurcsányista.
"A Demokratikus Koalíció politikusaként és Erzsébetváros közös ellenzéki polgármestereként azt követelem, hogy azonnali hatállyal távolítsák el a városunkból az antiszemita plakátokat! Az ügyben közösség elleni izgatás miatt feljelentést teszünk, a hatóságoknak kötelességük megtalálni a gyűlöletbűncselekmény felelőseit! Szolidárisak vagyunk az Index újságíróival, és abban az esetben, ha Erzsébetvárosban is felbukkan egy ilyen plakát, akkor azt természetesen azonnali hatállyal el fogjuk távolítani" - zárul az atv által ismertetett közlemény.
Frissítés: Slomónak sem tetszenek a plakátok, pedig a kedvenc jelképe szerepel rajtuk
Visszataszítónak és gyűlöletkeltőnek tartom őket – írta Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezetője a hvg megkeresésére a két indexes újságíróról készült plakátokról.
Hozzátette, fontosnak tartja és támogatja, hogy a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tesz az ügyben, "közösség tagja elleni erőszak miatt".
2. frissítés: az amerikai nagykövetség is beleüti az orrát
„Ilyen visszataszító plakátoknak nincs helye a modern világban. Felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket.”
Az "őshaza" természetesen elsőként reagált még szombaton (!):