Az Index újságíróit ábrázoló antiszemita poszterek jelentek meg Budapesten, derül ki Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírójának tweetjéből - síránkozik a magát szintén érintettnek érző Mérce.
 
 
A posztereken Dezső András és Miklósi Gábor látható egy izraeli zászló előtt, „Mi is a határon túlról jöttünk!” felirattal, alatta pedig a következő címkék olvashatóak: konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás. (A látensséget mondjuk éppúgy lehet vitatni, mint ahogy azt is, hogy ezek az alakok elárulták-e a saját hazájukat, vagy csak a mi nemzetünket... - a szerk.)
Zoom
A Mérce valamiért fontosnak érezte, hogy e kiváló saját készítésű képpel díszítsék a cikküket
Miklósira azután szállt rá a szélsőjobboldali- és a kormánymédia, hogy az újságíró a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, miközben felvidéki magyar gyerekek énekelték el az Ismerős Arcok Nélküled című számát (ennél többről van szó, de a mérce mindig kettős - a szerk.). Az esetről az Origo „Az Index alkalmazottja tudatosan megalázta az éneklő felvidéki magyar gyerekeket” címmel számolt be, a Tények pedig „Külhoniakat gyaláz az Index” címmel hozta le a történetet. (Portálunkat az elhallgatás jegyében név szerint nem említették, de ezekkel az aktuális széljárás miatt, és nem meggyőződésből felháborodó a propagandatermékekkel egy sorban jobb is nem mutatkozni - a szerk.) Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a héten még sajtótájékoztatót is tartott a lap székháza előtt, ahol bejelentette: „videó, publicisztika és karikatúra miatt” feljelentést tesznek az Index ellen, ugyanis Miklósi cikke kimeríti a közösség elleni uszítás tényállását.
Panyi tweetjére Izrael budapesti nagykövetsége is reagált:
 
 
Mélységesen elítéljük ezt a posztert, amin antiszemita és Izrael-ellenes szimbólumok és mocskolódások láthatóak. Rasszizmusnak, gyűlöletnek és felbujtásnak semmilyen párbeszédben sincsen helye. Biztosak vagyunk benne, hogy a magyar hatóságok el fogják távolítani az olyan posztereket, mint ez.
Frissítés: Karácsonyék Judapestjén ilyen egyszerűen nincsen
Korábban írtuk: