A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati tisztújítását követően a Népszavának nyilatkozott Kincses Gyula újdonsült elnök és Éger István, a kamara volt elnöke is.
Kincses arról beszélt, hogy biztosan tervezik a kamara mögött álló cégháló átvilágítását, mert elmondása szerint nem látni, mi történik ott.
Ha kiderül, hogy maga a konstrukció okos, akkor meghagyjuk, de mindenképpen átláthatóvá tesszük a cégek működését – közölte a MOK új elnöke, aki megjegyezte, hogy nincs olyan elhatározás, hogy bárkit is le kellene cserélni vagy ki kellene rúgni.
Arra a kérdésre, hogy Éger kaphat-e végkielégítést, Kincses azt felelte, hogy ami a törvény szerint jár neki, azt odaadják, viszont azt a gesztust nem tervezik, amit Tarlós Istvánnak tett Karácsony Gergely főpolgármester, azaz nem adnak többletjuttatást a volt vezetőnek.
Éger a lapnak ugyanakkor azt mondta, nem számított ekkora szavazati különbségre a tisztújításon, elmondása szerint ebben sajnos visszaköszönt a tavaszi küldöttállítás, ami nem egészen őszinte körülmények között zajlott. Sok helyütt úgy toborozták a küldötteket, hogy „gyere el, egy évben egyszer kell csak, hogy ott légy, más dolgod nincs”.
Zoom
Éger István (fotó: Kovács Attila / MTI)
A volt elnök folytatja az orvosi munkát, mint mondta, büszke arra, hogy 63 évesen még elég jó a fizikuma ahhoz, hogy kivonuló mentőorvosként dolgozzon, amit évtizedek óta nagy örömmel tesz.
(24.hu)