A 168 óra írt egy fiatal nőről, akit a tudta nélkül tettek meddővé három éve a miskolci kórházban - állítólag. Cikkük szerint a 26 éves Adrienn csak nemrég szembesült azzal, hogy egy osztályvezető főorvos utasítására eltávolították mindkét petevezetékét. Nemhogy beleegyezést nem kértek tőle, még csak nem is tájékoztatták a szakmailag teljesen indokolatlan beavatkozás előtt.
Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!
– állítólag ezekkel a szavakkal rendelkezett Adriennről a főorvos, amit állítólag több forrásból is megerősítettek – csak éppen bizonyítani nem tudják.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főorvosáról állítólag közismert, hogy gyűlöli a cigányokat, ezt szokta hangoztatni is. Az Adrriennel történtek miatt cigány szervezetek pénteken tüntetést is tartottak.
A helyzet abszurditása, hogy Adrienn nem is cigány - írja a 24.hu.
Az ügy kapcsán büntetőeljárás van folyamatban, igazságügyi orvosszakértői vizsgálat mondhatja ki a végső szót.