Csuka Tamás szerint ő nem mondott olyat, hogy a Helsinki Bizottság gyufásdobozban csótányokat csempészett a váci fegyházba, hogy ezzel lejárassák a börtönt. A nyugalmazott református püspök az Indexnek azt mondta telefonon, hogy az MTI-ben megjelent tudósítás során „teljesen kiforgatták a szavait”.
Zoom
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Állítása szerint vasárnap délelőtt Kismaroson, a málenkij robot áldozataira tartott megemlékezésen azt mondta, hogy a dörzsölt és minden hájjal megkent elítéltek egymásnak adogatták a dobozba a poloskát meg a csótányt, amikor tudták, hogy jön a körülmények ellenőrzésére a Helsinki Bizottság, hogy eljátszhassák nekik, hogy itt milyen rosszak a körülmények.
Normális ember ilyesmire nem is gondol – szögezte le a kérdésre a lelkész, aki szerint a poloskákat zárkáról zárkára adták egymásnak a rabok. „Vannak poloskák a börtönben, ez tény, de sajnos a kórházban is vannak, és még hozzánk, a gyülekezeti házba is bejönnek.”
Csuka hozzátette, ő a hétvégén elmondott beszédében éppen a Helsinki Bizottságot vette védelmébe, hogy „őket rázzák át vagy próbálják átrázni az elítéltek”. A lelkész megjegyezte, a rendezvényen jelen lévő gyülekezet tudja igazolni, amit elmondott, és úgy tudja, hogy a helyszínen felvétel is készült.
Közben a Váci Mérték Facebook-oldalára felkerült Csuka vonatkozó gondolatmenete, a lelkész szó szerint a következőt mondta:
Felháborodik a lelkem, mert '90 óta én bejárok a váci fegyházba, és amikor a Helsinki Magyar Bizottság látogatóba jött, akkor nevetve mesélték, hogy gyufásskatulyákban kértek be csótányokat, és egymásnak adogatták a zárkában, így bizonyítva, hogy milyen nehéz körülmények között élnek.
Az Index megkereste a Helsinki Bizottságot a fejleménnyel kapcsolatban, a szervezet az alábbi választ küldte:
Valaki biztosan hazudik. Nem öröm, ha egy lelkész hazudik a gyülekezetének, ahogyan az sem, ha egy nemzeti hírügynökség hazudik az országnak. Csuka Tamás mai nyilatkozata után, úgy tűnik, a vasárnapi szavait kiforgatta az MTI. Ezért az MTI-t mindenképpen be fogjuk perelni. A jogcím: jó hírnév megsértése valótlan tény híresztelése útján. A nyugalmazott tábori püspököt pedig tanúként kérjük idéztetni. Ha a per során esetleg kiderülne, ma nem mondott igazat, és vasárnap mégiscsak hazudott rólunk, őt is perelni fogjuk.
Korábban írtuk: A málenkij robot áldozataira emlékeztek Kismaroson - Helsinkiék feljelentik a püspököt
A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak száma világviszonylatban 100 millióra tehető, ezért is kötelességünk, hogy megemlékezzünk e kegyetlen diktatúrák által kioltott ártatlan életekről - mondta Rétvári Bence vasárnap a kismarosi katolikus templomban tartott ünnepi szentmise utáni beszédében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő elmondta: a kormány felhívta a külügyminisztert, hogy az ENSZ-nél kezdeményezze a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ilyen megemlékezés ugyanis mindmáig hiányzik a palettáról. A kezdeményezés szakmai előkészítéseként Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban levéllel fordult a V4 országcsoport-, az EU-, illetve a NATO-beli partnereihez, ebben megosztotta a határozat tervezetét.
Az államtitkár utalt rá, hogy korábban nyolc magyar és tíz amerikai képviselő kérvényezte már az ENSZ főtitkáránál a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ám nem jártak sikerrel.
Rétvári Bence felidézte, hogy a II. világháború alatt és azt követően sok százezer magyar állampolgár került a Szovjetunió internáló, hadifogoly-, átnevelő és Gulág-táboraiba. 700 ezer és 850 ezer közöttire tehető a magyar elhurcoltak száma, az ő sorsuk a bűn nélküli büntetés, az ok nélküli megtorlás volt. Közülük minden negyedik nem térhetett haza - emlékeztetett.
- Ma, amikor végre lehetőségünk van arra, hogy kimondjuk, amit gondolunk, és kiálljunk származásunk, kereszténységünk, nemzetünk mellett, kötelességünk és felelősségünk beszélni a közelmúlt ilyen identitásformáló éveiről - emelte ki Rétvári Bence.
A szentmise utáni templomi ünnepségen Csuka Tamás váci református püspök a mindennapi életben is tetten érhető igazságtalanságokra hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint ilyen felháborító igazságtalanság érte jó barátját, a gyöngyöspatai iskola volt igazgatóját, akit elüldöztek, meghurcoltak, miközben a városban bizonyos helyi csoportok részéről ma is rendszeres erőszakosságok, önkényeskedések borzolják a légkört.
Felháborítónak nevezte a váci fegyházban általa személyesen megtapasztalt, civil szervezetek által kifejtett lejárató tevékenységet. Példaként említette a Helsinki Bizottság akcióját, amikor gyufásdobozokban csótányokat csempésztek a fogvatartottaknak, hogy ezzel bizonyíthassák a felhergelt rabok a cellák embertelen viszonyait.
Az ünnepi szentmise után Neubauer Rudolf polgármester vezetésével a résztvevők koszorút helyeztek el a Gulágra Kismarosról elhurcolt, meghalt áldozatok emlékére felállított emléktáblánál.
(MTI javítva)
Frissítés: Helsinkiék feljelentik a püspököt
„A Magyar (sic!) Helsinki Bizottság jogvédelmet vitt a börtönökbe, nem pedig csótányt, abból import nélkül is van elég. Annak örülünk, hogy a püspök úr szerint nem a jogvédők nyomták össze a zárkák falait, hogy zsúfoltnak tűnjenek” – reagált a "jogvédő" szervezet a Facebook-oldalán Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök szavaira.
A felforgató szervezet válaszában azt írta, felháborító, hogy a kormány tagja a magyar bíróságok által alkotmányellenes működés miatt feloszlatott Magyar Gárdát felavató püspökkel együtt egy templomban politizál.
A "jó hírnevet sértő hazugságáért" pert indítanak Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök ellen – közölte a rossz hírű szervezet a 24.hu tájékoztatása szerint.