Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn.
Rab Ferenc elmondta: a másodfokú bíróság megszüntette a kapitány letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Ez azt jelenti, hogy a lakást nem hagyhatja el, csak engedéllyel, és nyomkövető eszközt kell viselnie.
A szóvivő hozzátette: ez a döntés az eddig is képviselt szakmai álláspontjukkal ellentétes, jelenleg azonban az ügyészség az eljárási eszköztárát kimerítette.
A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság legutóbb tavaly decemberben helyezte ismét letartóztatásba a kapitányt. Akkor a döntést azzal indokolták, hogy ha a vádlott Ukrajnába szökne, országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.
(MTI)