A nagy hírt először a Kékes Online közölte:
„Szuper Bankón nyert a nénnye, megyünk a trópusokra!” – harsogta egy száguldó, piros autó ablakából ma délután egy fiatalember Gyöngyöspata főterén. Nem maradhatott hát sokáig titokban, mekkora szerencse ért valakit a kisvárosban. Utánajártunk gyorsan, mi is történt. Egybehangzó információk szerint a cigánysoron élő, s a szegregációs perben érintett egyik család hölgy tagja ma reggel besétált a helyi lottózóba, húzott egyet a felé kacsintó sorsjegyek közül, majd még ott, melegében le is kaparta azt. Annyi nulla nézett rá vissza a papírdarabról, hogy még a mellette állókat is megkérte, ugyan, nézzék már meg, miféle összeg ékeskedik a sorsjegyen. „Huszonöt, meg egy, kettő, három, négy, öt, hat nulla…” – kezdtek közös számolásba a jelenlévők. Az elektronikus ellenőrzés is gyorsan visszaigazolta: „nagy nyeremény” – állt a kijelzőn.
A történet a nem függő, de azért a harmadikkal nyerő "nénnyéről", a 8 gyerekről és 13 unokáról, valamint a 120 ünneplőről és az 500 rokonról, illetve a kihívott rendőrökről a Blikk riportjával válik teljessé:
Ottjártunkkor az utcában két fiatal fiú szapora léptekkel vizet hordott éppen az egyik házhoz a közkútról. Kérdésünkre széles mosollyal közölték: „Nyertünk bizony, mert végre jó helyre, reánk nézett a jóisten! Az édesanyám nyerte a pénzt, jöjjenek be!”
Nagy az öröm a családnál, nem verték nagydobra, de azért megünnepelték a milliókat.
Zoom
– Voltunk vagy 120-an! – szólt oda az egyik fiatal a kanapén ülve.
– Maradj már, hadd beszéljen anyu! – intette rendre a család többi tagja.
– Nem vagyok én függő, lottózni sem szoktam, de a „bankót” megvettem – mondta kicsit szégyenkezve Heléna, majd halkan folytatta: nem akar szerepelni, mert sok a rosszakaró a környéken. A család unszolására végül mégis mesélni kezdett.
– Az első két szelvény nem nyert, a harmadik volt a nyerő. Kaparni kezdtem, egy 4-es és egy 8-as volt a mezőben – idézte fel, miközben a férje hangosan közbeszólt: az a születésnapja! Negyedik hónap, nyolcadika!
– Nagyon boldogok vagyunk, a jóisten akarta így! – fűzte hozzá az asszony. A családanyának 8 gyermeke és 13 unokája is van, így, mint fogalmazott, jó helyre és jókor jött a pénz.
– Nem sok, de jut majd mindenkinek, körülbelül 500 fős a rokonság. Szeretném támogatni a fiatalokat, s adományozunk a cigányságnak is, de el nem költözünk, felújítjuk a házat! Mink tudjuk, honnan jöttünk – sóhajtott Heléna.
A lottózóban dél után valamivel öten vártak. Mindenki sorsjegyet akart.
– Eddig még nem vettem, de kaparok már egyet én is – mondta egy férfi, aki szerint mindenki hallotta, hogy mi történt – ahogyan a helyiek mondják – „Patán”.
– Akkora banzájt csaptak, hogy még a rendőrök is kimentek hozzájuk – nevette el magát egy másik vásárló. – Hát, de ki ne rúgna ki a hámból, ha az ölébe pottyan 25 millió?! Jól tették! – fűzte hozzá a sorsjegyét kaparó férfi.
Heléna szerencséjét mi is próbára tettük, s egy még le nem kapart sorsjeggyel érkeztünk a családhoz. Az asszony szinte szuggerálta a mezőket, s közben hozzáértő módon magyarázta, mire kell figyelni kaparás közben – és újra bejött!
– Nyert! – kiáltott fel.
– Na nem 25 millió, mert azt elvittük, de a sorsjegy ára már visszajött – nevetett, miközben ragyogó szemekkel, elégedetten nyújtotta vissza a szelvényt.