Három év múlva már nem lehet gumilövedékes fegyvereket kapni a fegyverboltokban Magyarországon - ez lesz az egyik legjelentősebb, legtöbb embert érintő hatása annak a törvénymódosító javaslatnak, ami felkerült a parlament honlapjára, írja az Index.

A törvénymódosításról szóló javaslatot kedd éjjel nyújtotta be az Országgyűlésnek a miniszterelnök-helyettes és a belügyminiszter. Miután a boltokból elkapkodták a gumilövedékes önvédelmi fegyvereket, úgy tűnhet, emiatt szigorítanak, pedig nem. Valójában már régóta napirenden volt, hogy a fegyvertörvényt igazítsák az uniós direktivához, ezúttal ez történt. Piaci szereplők szerint, bár vannak fájó pontok a módosításban, a jogalkotók szándékán az látszik, hogy miközben igyekeztek alkalmazkodni az EU-hoz, nem akarták nagyon megbillenteni a fennálló status quót.
"Nem egy jó irány, nem örülünk neki, de lehetett volna rosszabb is" - fogalmazta meg a véleményét a lapnak Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője, aki a kaliberinfó oldalon egy kicsit részletesebben is kivesézte a javaslatot.
Összehasonlításképpen Vass elmondta, hogy míg a magyar jogalkotók megpróbáltak kevésbé szigorítani, de nem adtak "engedményt", addig Németországban például úgy igazították a jogszabályokat, hogy "engedményt" is adtak: legális lesz például a hangtompító használata sportvadászati célra.
A magyar fegyverpiacon nagyon keresettek a nem engedélykötelesen vásárolható fegyverek, így a gáz-és riasztók, valamint a gumilövedékes fegyverek. Előbbiek esetében is lesz szigorítás bizonyos technikai paraméterek mentén (lesznek olyanok, amelyeket betiltanak), utóbbiakat, tehát a gumilövedékes fegyvereket teljesen betiltják. De csak 2023-tól, ami azt is jelenti, hogy az addig vásárolt gumilövedékes fegyvereket később is megtarthatják a tulajdonosaik, magyarul a törvénymódosítás nem lesz visszamenőleges hatályú. Mindez persze azzal is járhat, hogy 2023-ig megnő a gumilövedékes fegyverek iránti kereslet, feltéve, hogy újra lehet majd kapni a boltokban, a járvány kitörése óta ugyanis hiánycikk lett.
Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy bárki szabadon vásárolhat önvédelmi fegyvert, mindössze a viseléséhez kell engedély, de ahhoz az is elég, ha valaki betöltötte a 18. életévét, és nem volt büntetve.