Mint ismeretes, az enyingi Sztojka Ivánt Marian Cozma megölése miatt 13 évre ítélték, ám 2018-ban a csodálatos (i)gazságszolgáltatásunknak köszönhetően feltételesen szabadulhatott a börtönből. Jó magaviselete miatt... Megírtuk azt is, hogy egy évvel később már újra a rácsok mögé került, ezúttal azért, mert egy dunaújvárosi lányt prostitúcióra kényszerített, a bevételből pedig kényelmesen éldegélt.
Zoom
A nyomozók az eljárás során ezúttal emberkereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
– Bevallom, én és a védencem is nagyon meglepődtünk, hogy már emberkereskedelemmel gyanúsítják. Legjobb tudomásom szerint ugyanis semmi olyan új információ nem merült fel Iván ügyében, ami ezt a döntést indokolná – közölte a Blikk megkeresésére "Sz." Iván ügyvédje, dr. Szikinger István.
A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítására.
Korábban írtuk: