Az Index szerint "megdöbbentő" felvételt töltöttek fel a YouTube-ra, amelyről a szabadpecs.hu számolt be először. A videón – melyet időközben törölt a videómegosztó – egy nagydarab, kopasz férfi egy nála jóval kisebb tizenéves gyerekkel verekszik a földön. Miután leszorítja a fiatalt, még ököllel rácsap a fejére, később pedig feláll és belerúg. Eközben többen próbálják lerángatni a nagydarab, ránézésre középkorú férfit a fiatalról.
Az eltávolított felvételeket, amelyek a Pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központnál készültek, mindazonáltal megkapták egy olvasójuktól.
Az Index felkereste az ANK-1-es iskolát, ahol az eset történt, de az iskola nem kívánt nyilatkozni, olyannyira nem, hogy lecsapták a telefont.
A történtek előzményéről egy jóval hosszabb videó is készült, melyet itt lehet megtekinteni. Annak tanúsága szerint az iskola egyik tanára megragadott egy tizenéves fiatalt, aki a videóban hallottak alapján előzőleg a tanintézmény területén dohányzott. A tanár a fiatalt nem engedte el, annak ellenére sem, hogy nem az iskola diákja. A feltartóztatott fiatal barátja – akit a felvételen püfölnek – ezért összevitatkozik a tanárral. Egyikőjük sem enged a másiknak. Ekkor jön be a képbe a nagydarab férfi, aki pillanatok alatt nekimegy a tizenévesnek.
A szabadpecs.hu egyik munkatársa elmondta: a nagydarab férfi egy külsős cég alkalmazottja, aki az iskolában gondnoki, takarítói feladatokat látott el. Az eset után azonban felmondták munkaviszonyát, sőt, garázdaság gyanújával nyomozást indított ellene a rendőrség.
Az Indexnek a történteket ismerő forrásai arról is beszámoltak, hogy
a megvert fiatal rettegésben tartja a környéket, egy helyi banda tagja, és rendszeresen az ANK 1-es iskola környékén lógnak.
A szabadpecs.hu szerint a fiatal és társai miatt
napi szinten alakulnak ki konfliktusok az iskola környékén, nem egy esetben beszólogattak az intézmény oktatóinak is. Állítólag a takarítónak is meggyűlt már velük a bajuk, a nagydarab férfi pedig régi sérelmek miatt gőzölt be.
Ennek fényében kell megtekinteni az alábbi videórészletet:
Nem lett jó vége
Nem elég, hogy kirúgták és nyomozás indult, a pécsi portál arról is írt, hogy a történtek után a megvert fiatal többedmagával megkereste a kopasz férfit, és "elégtételt vett rajta". Ellene vajon indult ezért nyomozás?...