Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel egyeztetett csütörtök délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hegyeshalmi határátlépési pont osztrák oldalán - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.
A találkozón Szijjártó Péter elmondta, hogy Ausztriával Magyarország szorosan együttműködik a világjárvány elleni küzdelemben is. Kifejtette, tavaly az első hullám során kölcsönösen segítette egymást a két ország, hogy állampolgárai hazatérhessenek, és figyeltek arra is, hogy a tranzit- és teherforgalom a lehető legakadálymentesebb legyen. Hozzátette, az elmúlt időszakban is sokat konzultáltak annak érdekében, hogy a magyar ingázók számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel és akadállyal járjanak a szigorú osztrák járványügyi intézkedések.
A külgazdasági és külügyminiszter több javaslatot is tett osztrák kollégájának, aki nagy mértékben segített abban, hogy az osztrákok több katonát és rendőrt vezényeljenek a határra az átlépés gyorsítása érdekében.
Az Ausztriában tanuló magyar fiatalok számára is könnyítéseket léptettek életbe, emellett megnövelték a tesztelőpontok számát, így az általuk előírt kötelességek a lehetségesnél kevesebb kellemetlenséget okoztak a két ország között ingázóknak - folytatta.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy fontos a két ország közötti gazdasági együttműködés is. Az osztrák vállalatok hitet tettek a Magyarországgal való együttműködés mellett, amikor tavaly, a rendkívül nehéz helyzetben 31 osztrák vállalat 18 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon - kormányzati támogatással. Ennek nyomán 7700 magyar ember munkahelyét mentették meg - fűzte hozzá.
Elmondta azt is, hogy a két ország között folyamatos az egyeztetés és az együttműködés, különösen most, amikor a világjárvány elleni küzdelemnek egy nehéz szakaszában vagyunk.
Szoros kapcsolatban maradunk a következő hetekben és hónapokban is, mert az az érdekünk, hogy mindkét országban sikeresen kezeljük a járványt és annak következményeit - zárta szavait Szijjártó Péter.
(MTI nyomán)