Az összes megkérdezett 40 százaléka támogatná az ellenzéki szövetséget (DK, Momentum, MSZP-Párbeszéd, Jobbik, LMP) a Fidesz pedig 37 százalékra számíthatna egy most vasárnapi választáson. 22 százaléknyian egyelőre bizonytalanok, vagy nem akarnak választani – ez jött ki a Publicus a Népszava által finanszírozott kutatásából.
Zoom
Nem úgy tűnik
A miniszterelnök-jelöltek versenyét a felmérés szerint úgy vezeti Karácsony Gergely, hogy még be sem jelentette az indulását. Azonban a főpolgármester szinte száz százalék, hogy ringbe száll, csak az ideje kérdéses.
  • Karácsony Gergelyre a megkérdezettek 23 százaléka szavazna,
  • a hétvégén bejelentkezett Dobrev Klára 20 százalékot kapna,
  • Jakab Péter és Márki-Zay Péterrel 17-17 százalékon állnak,
  • Fekete-Győr András pedig némileg leszakadva 10 százalékra számíthat.
A Publicus szerint a pártverseny így áll az ellenzéki térfélen:
  • DK 11%,
  • Jobbik 10%,
  • MSZP 9%,
  • Momentum 8%,
  • LMP 1%
  • Párbeszéd 1%
A mostanában készült közvélemény-kutatásokhoz képest az MSZP itt 3-4 százalékkal jobban áll. Eltérés még, hogy a napokban a Republikon és a Závecz is a Jobbikot mérte a legerősebb ellenzéki pártnak.
A felmérésből az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók minden további nélkül leszavaznának az összefogásra. Még a Jobbik (lecserélt) szavazótáborának 93 százaléka is ezt mondta.
A felmérésből az is kiderült, hogy a társasházban lakók között tarol a balliberális ellenzék: aki ilyen házban lakik, azoknak 51 százaléka szavazna az ellenzékre, és csak 24 százalékuk a Fideszre. A kertes házban lakóknál a kormánypártok 39 százalékon, az ellenzék 37 százalékon áll.
(24 - Népszava nyomán)