Több parlamenten kívüli politikus üzent kedd reggel a parlamenti pártoknak: elsősorban a Jobbiknak, amely a többi ellenzéki párttal szemben részt vesz a mai szavazásokon. A Telex három ellenzéki miniszterelnök-jelöltet emel ki.
"A mai szégyenteljes napon az ellenzéknek nem a parlamentben van a helye, hanem az utcán" – írta Karácsony Gergely főpolgármester kedd reggel a Facebookon. A főpolgármester szerint nem az veszélyes a gyerekekre, ha megnézhetik este tíz előtt a tévében a Harry Pottert, hanem az, amilyen politikát a kormány folytat.
Kedd délelőtt három javaslatról is szavaznak a parlamentben:
  • a pedofilellenes törvényről, amit a kormánypártok a ballibek szerint "melegellenes módosításokkal mostak össze";
  • a Fudan Egyetem budapesti megépüléséről, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról;
  • az új lakástörvényről, amely szerint az önkormányzatoknak el kell adniuk a tulajdonukban lévő bérlakást, ha a bérlő azt kéri.
Hétfőn este több ezren, sokan szivárványos zászlókkal tüntettek a Parlament előtt a pedofiltörvény szerintük "homofób és transzellenes" (valójában "csak" buzipropaganda-ellenes) módosításai ellen, a ferde hajlamúak szervezetei szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok (!!!) ellen. A törvényjavaslat elfogadásához az Országgyűlés kétharmada kell. Bár az ellenzéki pártok elutasítják az "LMBTQ-ellenes" módosítókat, mégsem lépnek fel egységesen.
Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők már hétfő délelőtt bejelentették, hogy nem nem fognak szavazni. Szintén távolmaradással tiltakoznak DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői, a Jobbik ugyanakkor nemcsak részt vesz a szavazáson, de meg is szavazza a fideszes javaslatot. A párt ugyanakkor a Telexnek azt nyilatkozta, hogy majd ha győz az ellenzéki összefogás 2022-ben, akkor kiveszik a "témaidegen részeket".
Karácsony a bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet most, hogy a DK, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP mellett a "homofób és transzellenes törvényavaslatot" megszavazó Jobbik is aláírta azt közös értéknyilatkozat, amely szerint:
a közös listát állító pártok vállalják, hogy a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek.
A miniszterelnök-jelöltségért versenybe lévő főpolgármester szerint emiatt a nyilatkozat miatt kell kivonulni ma a parlamentből az ellenzéki képviselőknek. Akik ezt megteszik, azok "nemcsak egy megosztó és gyűlöletkeltő törvényjavaslat, hanem a megosztó és gyűlöletkeltő rendszer ellen is tiltakoznak" – írta Karácsony.
Fekete-Győr konkrétabban üzent a Jobbiknak
A Momentum elnöke szintén Facebook-bejegyzésben foglalkozik a keddi parlamenti programmal. Ő név szerint megszólította Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, illetve magát a pártot is, azt kérve tőlük, hogy ne szavazzák meg az "orosz mintára készült, melegellenes törvényt".
Fekete-Győr azt írja, látja a jobbikos érveket, amelyek szerinte leginkább arról szólnak, hogy a kormánypártok "pedofilpártinak" próbálják meg címkézni azokat, akik nem szavazzák meg a javaslatot. De szerinte a jobbikos politikusok is tudják azt, hogy "bármilyen parlamentben leadott szavazattól, sőt, a kimondott szótól is független, hogy Orbán Viktor gyűlöletpropagandája éppen kit állít be a hazaárulónak, migráns-, Soros- vagy épp pedofilpártinak, valóságtól teljesen függetlenül bélyegez meg a Fidesz titeket a nemzet ellenségeként."
A Momentum miniszterelnök-jelöltje ezután a Kaleta-ügy 540 ezer forintos pénzbüntetését és Jakab Péter 10 millióra bírságolt parlamenti felszólalásra utalva leszögezte, hogy valóban szigorítani kell a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetéseket. Szerinte ugyanakkor a "politikai-taktikai érvek"-nél fontosabb szempont az, hogy a törvény nem egyszerű kommunikációs fogás, "több tízezer honfitársunk életét képes megnehezíteni, vagy akár tönkre tenni."
Márki-Zay a Fidesznek írt nyílt levelet
A szintén ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért versengő hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter nem a Jobbikot szólította meg, hanem kormánypárti képviselőket kéri arra, hogy ne szavazzák meg a pedofíliát a homoszexualitással "összemosó" törvénytervezetet kedden az Országgyűlésben.
Márki-Zay Péter szerint arról van szó, hogy a Fidesz és a KDNP szándékosan összekeveri és egybemossa a cigányságot és a bűnözést, a migrációt és az iszlamista terrorizmust, a zsidóságot és a pénzügyi spekulációt. (Bárcsak így lenne... de nem így van - a szerk.) A levelében azt is írja, hogy a kormány "a gyűlölet és a félelem hatalmát honosította meg Magyarországon az elmúlt tíz évben".
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjeként azt kéri a Fidesz-KDNP-képviselőitől, hogy: "mielőtt megnyomnák a gombot, gondoljanak arra, hogyan tudnának elszámolni a lelkiismeretükkel, ha az önök párttársáról kiderülne, hogy rejtegetnie kell homoszexualitását". (De persze ők azok, akik összemossák az iskolai LMBTQSTB-propagandát azzal, hogy kinek kell rejtegetnie a ferde hajlamait, illetve "ki kit szeret", ezekről ugyanis egyáltalán nincs szó a javaslatban - a szerk.)