Látogatásra hívta a Mazsihisz a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyre Farkas Péter Barnabást, Ózd jobbikos alpolgármesterét. A szervezet egyúttal arra kéri a politikust: adjon egyértelmű nyilatkozatot a médiának és a "magyar" zsidó közösségnek arról, hogy "nem számít a szélsőséges eszméket vallók támogatására" – derül ki a Mazsihisz Indexnek küldött közleményéből.
Zoom
Narrátor: Farkas Péter Barnabás ekkor még nem sejtette, hogy három évvel később azok fognak parancsolgatni neki, akik ellen most a karját lendíti
A Mazsihisz leszögezi: következetesen elítél minden szélsőséges, antiszemita, vagy bármilyen kisebbség ellen irányuló uszítást (a többség elleni uszítás természetesen belefér, sőt, ha tehetik, részt is vesznek benne - a szerk.), és hisznek abban, hogy
nincs helye a magyar politikai életben, médiában és közhivatalban olyan közéleti személyiségnek, aki verbálisan vagy tevőlegesen így tesz.
A Mazsihisz felszólította a politikai pártok képviselőit, hogy tartsák távol magukat az olyan politikusoktól, akik "szélsőséges és uszító kijelentésekkel vagy cselekedetekkel a magyar közéletet szennyezik" – zárul a közlemény.
Mint mi is megírtuk, egy karlendítéses felvétel került elő Farkas Péter Barnabásról. Farkas még 2018-ban vett részt egy látogatáson Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban. Farkas válaszában később gyáván azt hazudta, nem karlendít, hanem integet a zsidóellenes feliratok előtt.
Zoom
Amikor sokan integetnek - és utána nem állnak be zsidószolgának (fotó: Alamy)
Frissítés: a Momentum legalább következetes
A Momentum elhatárolódik Farkas Péter Barnabástól, Ózd alpolgármesterétől, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú egyéni választókerületének jobbikos előválasztási képviselőjelöltjétől – reagált a Mandiner megkeresésére a párt sajtóosztálya.
Mint írták, "a Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ", ezért a továbbiakban nem támogatják a politikus előválasztási kampányát.
A lap kereste a jobbikos politikust támogató DK-t, LMP-t és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat is, hogy mondják el, mit gondolnak az esetről, de ők egyelőre még nem döntötték el, mit reagálnak.
2. frissítés: a saját magát is szembeköpő karlengető készen áll a legmélyebb benyalásra
Holokamu-központba zarándokol, íme a közleménye:
A MAZSIHISZ mai sajtóközleménye, amelyben engem látogatásra hív a budapesti Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központba, véleményem szerint példaértékű a magyar közéletben, mivel általában nem ilyen gesztussal szoktak reagálni Magyarországon.
A meghívást megtisztelőnek tartom, és a legnagyobb örömmel elfogadom, és nemcsak annak a sajnálatos ügynek a kapcsán, ami most felkavarta a kedélyeket, hanem mint volt múzeumigazgató is, hiszen a lengyelországi múzeumot is ezért látogattam meg, ahol az ominózus kép készült. Nem kívánok magyarázkodni tovább a szerencsétlen kép kapcsán - ami valóban félreértésre adhat okot - csak a szándékaimról tudok őszintén nyilatkozni: semmilyen bántó, kegyeletsértő, vagy gúnyolódó szándék nem volt bennem.
Ezért nem esik nehezemre azokat kijelenteni, amelyeket a MAZSIHISZ közleménye kér tőlem, sőt örülök, hogy erre lehetőséget kapok. Ahogy az általam idézett, és valamennyiünk által elfogadott Jobbik Elvi Nyilatkozat deklarálja: "Elutasítjuk a keresztény tanítással és erkölccsel ellentétes gyűlöletkeltést és a szélsőséges politikai eszméket." Ennek szellemében jelentem ki tehát, hogy nem számítok a szélsőséges eszméket vallók szavazataira, és elutasítok mindennemű kirekesztést faji, vallási, etnikai, társadalmi csoporttal szemben.
Még egyszer örülök, hogy erre lehetőséget kaptam, és a meghívóim által pontosított időpontban ott leszek a Páva utcai Holokauszt központban.
Tisztelettel, Farkas Péter Barnabás
3. frissítés: az MSZP-s elvtársak úgy döntöttek, nem veszik be az integetős mesét
"Bárki, aki megnézi a képet, láthatja: a politikus a fotósra néz, és mosolyogva, összezárt ujjakkal pózol. Szó sincs integetésről, a környezet és a szituáció ismeretében a helyzet egyértelmű: amit látunk, az egy náci karlendítés” – reagált közleményben az MSZP Ózd jobbikos alpolgármesterének botrányára.
Az MSZP azt is írja,
a demokrata ellenzéki pártok szövetsége nem tűrheti el, hogy bármelyik képviselője egy gyilkos eszme mellett kiálljon. Emberi és politikai hitvallásunk egybecseng a MAZSIHISZ állásfoglalásával, amely szerint annak, aki antiszemita nézeteket képvisel, és kisebbségek ellen uszít, nincs helye a magyar politikában, médiában, illetve közhivatalban! S mivel Farkas Péter Barnabás jelöltként indult az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében, felszólítjuk, hogy azonnal lépjen vissza! Amennyiben a Jobbik politikusa erre nem hajlandó, az MSZP felszólítja az indulását még támogató Jobbik, DK, LMP és MMM pártokat, hogy kövessék a Momentum példáját, és vonják vissza a támogatásukat! Ne mocskolják be magukat, szavazóikat és az előválasztás tisztaságát azzal, hogy egy antiszemita antiszemita köszöntéssel pózoló ember jelöltségéhez adják a nevüket!