Az Összefogás Soroksárért-frakció tegnap kizárta a frakcióból Bereczki Miklóst, aki a 2019-es önkormányzati választásokon a közös ellenzéki  (Momentum-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik) polgármesterjelölt volt jobbikos színekben.
Zoom
A frakció keddi közleménye szerint Bereczki Miklós önkormányzati képviselő Soroksár Önkormányzatának 2021. október 12-i képivselő-testületi ülésén kezdeményezte a frakció által delegált két külsős bizottsági tagjának, Dániel Andrásnak (Jobbik) és Koncz Róbertnek (Momentum) visszahívását, majd "láthatóan előzetes megegyezés szerint a testület fideszes képviselőivel együtt megszavazta a javaslatot". Hozzáteszik, Bereczki Miklós a bizottsági tagok visszahívásáról a frakcióval nem egyeztetett, a javaslatot a frakció többi tagja kifejezetten ellenezte.
Zoom
"Bereczki Miklós a 2021. október 12-i ülésen – mint ahogy korábban is – több alkalommal az általa és a Frakció többi tagja által jóváhagyott szavazási forgatókönyvtől eltérően, a fideszes többséggel együtt szavazott. A Frakció álláspontja szerint Bereczki Miklós fenti, továbbá korábban már több esetben mutatott magatartása folyamatosan morális aggályokat vet fel, és veszélyezteti az ellenzéki összefogás pártjainak együttműködését" – olvasható a közleményben.
Zoom
Hozzáteszik, Bereczki Miklós fenti cselekedetei a "Frakció" és az ellenzéki összefogást alkotó pártok hátrányos megítélésére alkalmasak, továbbá sértik a frakció és az ellenzéki összefogást alkotó pártok érdekeit, illetve "jó hírét", így a kizárása mellett döntöttek.
"Kiemeljük, hogy döntésünk nem befolyásolja az ellenzéki összefogást alkotó pártok szövetségét, frakciónk kitart a hatpárti összefogás mellett, valamint továbbra is fontos és meghatározó partnernek tartjuk a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, a kizárás kizárólag Bereczki Miklós személyét érinti" – zárták a 24 által idézett közleményt.
Korábban írtuk: