Nagy nyomatékkal arra kérek mindenkit, hogy oltassa be magát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában.
Zoom
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
A miniszterelnök az interjú elején arról beszélt, hogy a sikeres tavaszi oltási hadjáratban a vírus brit alfaját sikerült megfékezni, de megjelent újabb variáns, a delta, amelyik jelenleg végigszáguld Magyarországon, agresszíven, gyorsan terjed, sokkal fertőzőbb. Orbán Viktor szerint csak akkor nem okoz gondot a delta-variáns, ha mindenki be lenne oltva. Hozzátette:
Aki nincs beoltva, azt megtalálja a vírus, és kórházba kerül, akár lélegeztetőgépre is kerülhet, de még rosszabb is lehet a sorsa.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a védelmi intézkedések nem akadályozzák meg a pandémiát, de lassítják a terjedését.
Nem vagyunk védve, ha elzárjuk magunkat, maszkot viselünk, kizárólag az oltás véd meg.
Hozzátette: hamarosan 15 millió vakcina lesz Magyarországon, ezért mindenkit arra kért, hogy vegye fel az oltást. A konkrét intézkedéseket indokolva közölte, mivel a vírus nem egyformán terjed az ország minden pontján, ezért kellett a munkaadókat bevonni a védekezésbe. A kormányfő elismerte, hogy ez egy nagy vitát kiváltó lépés volt, de, mint mondta, a kormány azért van, hogy megvédje az embereket, de ezt csak úgy tudja megtenni, ha mindenki felveszi az oltást. Szerinte a kormány meggyőzési lehetőségei a tévében, rádióban korlátozottak, ezért döntöttek úgy, hogy bevonják a cégeket, munkahelyeket is a védekezésbe. Az oltás teljes kötelezővé tételéről azt mondta, hogy annak elrendelése – megítélése szerint – túl van a lakosság tűréshatárán.
A miniszterelnök szerint amíg nincs mindenki beoltva, addig a vírus újra és újra fertőzni fog. Megismételte: a virológusok szerint a beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, míg az oltatlanoknál tízszer nagyobb az esély, hogy elkapják a betegséget.
A minimálbérről
A következő kérdés a minimálbérre vonatkozott. Orbán Viktor szerint kevesen ismerik Magyarországon a pontos mechanizmusát annak, hogy hogyan határozzák meg a minimálbért. Mint mondta, a munkaadók és a munkavállalók állapodnak meg egymással, és nem a kormány mondja meg a mértéket. A kabinet csak közvetít. Hozzátette: egy radikális emelés, egy rosszul meghatározott emelés nagy munkanélküliséggel járna, mert a vállalkozó nem bírná kifizetni a terheket. A szakszervezetek magas, 20 százalékos növelést akartak egy év alatt, de ezt a vállalkozók nem bírták volna ki, ezért lépett közbe a kormány.
Végül a megállapodás szerint a munkavállalók utáni tb-járulékot csökkenti a kormány, ha a vállalkozók vállalják a 20 százalékos emelést. A pénzügyminiszter vállalta az adócsökkentést, ezért a kisvállalkozói adót 10 százalékra csökkentettük – mondta Orbán Viktor.
Lelke rajta, reméljük, jól számolt a pénzügyminiszter – tette hozzá.
Rezsiköltség
Orbán Viktor szerint rezsiválság van Európában, megemelkedett a gázár mindenhol, kivéve Magyarországon, ahol a kormány a háztartások számára a családok védelme érdekében az árakat rögzítette.
Hiába megy most fel két-háromszorosára a gáz ára Európában, Magyarországon nem változik addig biztosan, amíg a mi kormányunk van hatalmon – fogalmazott, és hozzátette: a magyar baloldal ezt máshogy gondolja. Ezt követően a miniszterelnök a klímavédelemről beszélt, amely szerint úgy, ahogy azt Brüsszel csinálja, csak tovább emeli az árakat.
Rossz a brüsszeli klímapolitika. Az fontos, hogy legyünk takarékosak, ez jó felhívás, de olyan mértékig felemelni az árakat, ahogy a brüsszeli bürokraták csinálják, az már szükségtelen beavatkozás az emberek életébe. Brüsszelnek megfontoltabb politikát kéne folytatnia – mondta. Decemberben miniszterelnöki csúcs lesz, a kormányfő szerint ott majd kiderül, hogy melyik álláspont győz.
Migráció
Az interjú utolsó részében Orbán Viktor a migráció kérdéséről beszélt. Mint mondta, a kerítés megépítése óta eltelt hat év, és az akkori „szóló magyar álláspontot” már mások is követik. Ma már ez a többségi vélemény a kontinensen. Hozzátette: Magyarország a németeket és az osztrákokat is védi, amikor 500 milliárd forintnál többet költött a határvédelemre Európa biztonsága érdekében. A miniszterelnök szerint méltányos kérés, hogy ehhez járuljon hozzá Brüsszel, de ott még mindig az az általános vélemény, hogy a migráció jó.
Mi készek vagyunk korridort nyitni, ha kell Brüsszelnek, vigyék a migránsokat, ne kényszerítsék ránk a véleményüket – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a migránsok, főleg az illegális migránsok hozzák be a fertőzést, a különféle variánsokat.
(Index)