Az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedik hullámban, és a neheze most következik. Akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában.
Zoom
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A miniszterelnök
  • a járványügyi helyzetről elmondta, hogy még csak most jön a neheze; ötödik hullám pedig akkor nem lesz, ha mindenki beoltatja magát.
  • A gyermekek oltásával kapcsolatban részletezte, hogy decemberben lehet olyan orvosszakmai vélemény, ami alapján döntés születhet az 5 és 12 év közöttiek oltakozásáról.
  • A rendvédelemben és egészségügyben elrendelt felmondási tilalommal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy olyan helyzet van, amikor be kell látni, hogy bizonyos szakmákból nem lehet távozni.
  • A benzinárak befagyasztásával kapcsolatban hangsúlyozta, a kormánynak lépnie kellett, a „rendkívüli helyzetben nem óvatoskodni kell”.
  • A kormány hetek óta dolgozik azon, hogy a rezsicsökkentést kiterjesszék a kisvállalkozókra is; a GDP-eredmények pedig rosszabbak a vártnál.
  • A 13. havi nyugdíj nincs veszélyben, miután az a jövő évi költségvetést terheli.
Járványhelyzet és felmondási tilalom
A miniszterelnök elmondta, mindenki felelős saját magáért, de itt többről van szó, mert aki nincs beoltva, mindenkire veszélyt jelent. A védelmi intézkedések nem védenek meg a vírustól, csupán a járvány terjedését lassítja.
"A második oltás után négy hónappal az oltás védereje gyengül, ezért a harmadik oltás indokolt. A harmadik oltás utáni védettségi szint jóval magasabb, mint a második oltás utáni. Az oltáselleneseket sem ekézem, mert megértem, hogy mindenkinek jogában áll a saját szabadsága jegyében dönteni a saját életéről, de most nem tudok mást mondani, minthogy a baj oka, hogy nincs mindenki beoltva. Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltatja magát" – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy csak a belátás segít, nem lehet rendőrökkel kísérni az embereket oltásra. A miniszterelnök a gyermekek oltásáról is szólt, mint mondta, december környékén már lesz olyan orvosszakmai vélemény, ami eldönti, hogy az 5–12 év közötti gyerekeket szabad-e oltani. Orbán Viktor kiemelte, semmi okunk, hogy ne bízzunk az oltásban.
"Tízmilliónyi oltásunk van, nemcsak harmadszor, negyedszer is beolthatunk mindenkit. Az orvosok és az ápolók, ha kell, az életüket adják, éjjel-nappal oltanak. Az oltás jól megvan szervezve, gyógyszereink vannak. A második és harmadik hullám megterhelő volt, de van egy dossziénk, tudjuk, hogy melyik nap mit kell tennünk, van tapasztalatunk. A kérdés, hogy mennyi szakorvos van; bevezettük újra a felmondási tilalmat – olyan helyzet van, hogy be kell látni: bizonyos szakmából nem lehet távozni" – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a rendvédelemben és az egészségügyben kell számítani a szankcióra. Megjegyezte továbbá, hogy a kiskunhalasi járványkórház is kiemelt kórház lesz, amennyiben szükség lesz rá.
Benzinár-stop
A miniszterelnök a benzinár befagyasztásával kapcsolatban elmondta, van, amikor be kell avatkoznia a kormánynak, ha rendkívüli helyzet van, nem óvatoskodni kell – a magas benzinár nem csak azokat érinti, akik autóval közlekednek, tette hozzá. Kiemelte, hogy az árplafont a rezsicsökkentés részeként állapították meg, mint mondta, racionális üzleti megfontolás áll a 480 forintos plafon mögött. Orbán Viktor hozzátette: szakértők szerint hetekig, hónapokig szükség lehet az intézkedésre – ha kell, februárban ismét meghosszabbítják az árak befagyasztását.
A kormány példátlan döntését múlt héten jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint mondta: a benzin ára ugrásszerűen nőtt meg egy év alatt. Összességében azonban Magyarországon a hatodik-hetedik legolcsóbb Európában. Megnézték, hogy az európai uniós tagállamok milyen eszközöket alkalmaztak a benzinárak féken tartására, s fontosnak tartják a kérdést, mert a benzin és a gáz ára hatással van az árakra. A kormány tehát úgy döntött: 480 forintos felső határral rögzíti literenként az üzemanyagárat november 15-től.
Orbán Viktor elmondta, hogy hetek óta dolgozik a kormány azon, hogy a rezsicsökkentést kiterjesszék a kisvállalkozókra is, miután „a nagyok kibírják a magas rezsiárakat, de a kicsik nem”, majd az Európai Uniót is említette.
A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől, ott a multik diktálnak – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a baloldal is mindig ellene van a rezsicsökkentésnek, abban reménykednek, hogy hátha most igazuk lesz. Úgy fogalmazott, a baloldal a multik oldalán áll, a kormány az emberekén.
Nem lehet válságokat úgy kezelni, hogy az emberekkel fizettetjük meg az árát – mondta a miniszterelnök.
Nincs veszélyben a 13. havi nyugdíj
A GDP-eredményekről szólva Orbán Viktor kiemelte, a vártnál rosszabb eredmény miatt sincs veszélyben a 13. havi nyugdíj kifizetése, miután az a jövő évi költségvetést terheli. Mint mondta, a nyugdíj nem érzelmi kérdés, ha mód van, a nyugdíjat mindig meg kell védeni, ha emelni lehet, nem kell gondolkodni, emelni kell – mondta, hozzátéve, hogy ezzel az ország azt árulja el, hogy mikén gondolkodik saját szüleiről és nagyszüleiről. A miniszterelnök hozzátette: szintén nem fenyegeti semmi a 2021-ben befizetett családos szja visszatérítését. Orbán Viktor szerint végül „6 fölött, közelebb a 7-hez” lesz a GDP-növekedés.
(Index nyomán)
Frissítés: Orbán szerint a végén mindenki sorra kerül
"Nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a végén mindenki beoltassa magát" - jelentette ki a miniszterelnök az ATV összefoglalója szerint.
Azzal, hogy az oltatlanok húzzák-halasztják az oltást, megnyújtják a járvány időszakát is, tette hozzá.
Csak két lehetőség: oltás vagy halál
"Az oltásellenesek vagy beoltják magukat, vagy meghalnak" - ezt a kijelentést a Telex idézte. Úgy tűnik, ma különösen sziporkázik oltásügyben a miniszterelnök.