Magyarországnak semlegesnek kell maradnia az ukrajnai konfliktusban, úgy katonai, mint gazdasági tekintetben - jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.
Ez a nagyok háborúja, "nem szeretnénk ebben az ütközőzónában két malomkő közé keveredni" - fogalmazott a párt alelnöke, hangsúlyozva: sem Amerika felvonulási területévé nem akarják tenni az országot, sem azt nem akarják, hogy újabb orosz "védelem", megszállás alá kerüljünk.
Elmondta: tarthatatlan és vállalhatatlan számukra Ukrajna fegyverrel és katonákkal támogatása, amikor a magyar kisebbséget az ukrán állam módszeresen elnyomja évtizedek óta.
Jelezte: nem támogatják az Oroszország elleni szankciókat sem, részint a gazdasági hatásaik miatt, részint azért, mert nem szeretnék, ha Moszkvával rossz kapcsolatban állnánk. A magyar nép biztonsága és Magyarország az első - emelte ki, jelezve: hogy ebbe beleértik a Kárpátalján élő magyarokat is, akik szerinte most boszorkányüldözés áldozatai, mivel lakosságarányuknál nagyobb mértékben hívják be őket katonának és a legnehezebb frontokra kerülnek, golyófogónak.
Hozzátette, hogy ha Ukrajna területi integritása "megkérdőjeleződne vagy megbomlana", akkor igényt tartanának Kárpátaljára.
(MTI nyomán)